A nonprofit szervezetek gazdálkodásának sajátosságai a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete példáján keresztül

Nagy Nikolett (2015) A nonprofit szervezetek gazdálkodásának sajátosságai a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete példáján keresztül. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of Nagy_Nikolett.pdf]
Előnézet
PDF
Nagy_Nikolett.pdf

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Kötelező szakmai gyakorlatomat Balatonfűzfőn, az ÖTLET-ADÓ Adótanácsadó és Könyvelő Kft-nél töltöttem. Az első héten sikerült közvetlen betekintést nyernem a nonprofit szervezetek működésébe. Balatonfűzfő a közelmúltban kisebb, nagyobb beruházásokon, felújításokon ment keresztül. A város ezt a pozitív fejlődést a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesületének köszönheti. Szakdolgozatom első negyedében a nonprofit szektor általános jellemzői kerülnek bemutatásra. Az elemzéseket a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján végeztem. A civil szektor méretét, gazdasági, és társadalmi változását három mutatószám segítségével lehet meghatározni: a nonprofit szervezetek, foglalkoztatottak számának változásával, illetve a bevételek alakulásával. Diagram használatával mindhárom mutató részletes bemutatása valósul meg. A nonprofit szervezetek számviteli alapjai ismertetése által sor kerül beszámolási, könyvvezetési kötelezettségeinek teljesítésére valamint a közhasznúsági jogállás megszerzésének elengedhetetlen feltételére. A szakdolgozat során részletesen kitértem a nonprofit szervezetek adófizetési kötelezettségükre, ugyanis az egyik pozitív tulajdonságai közé tartozik, hogy egyes szervezetek adó hatálya alá nem tartoznak. Az első fejezet zárójaként a civil szervezeti formák kerültek bemutatásra, elemzést készítettem nonprofit szervezetek megoszlásáról jogi formájuk szerint, illetve a település típusonkénti megoszlásáról. Az eredményt a kutatások mellett, saját gondolataimmal is értékeltem. A következő fejezet az általam választott civil szervezet történelmét taglalja. A Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület célja tenni az ,, élhetőbb Balatonfűzfőért”. Fontos tulajdonsága az egyesületnek, hogy a közösség érdekeit helyezi középpontba és folyamatos pályázati lehetőségekkel minél jobb környezetet alakít ki a település számára. A szakdolgozatomban hangsúlyt fektetek a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesületének számviteli sajátosságaira és az eddig sikeresen megvalósított terveinek részteles ismertetésére. Az egyesület a működése során sikeresen felújította a Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpontot. Ezen pályázati megvalósulás került részletes bemutatásra. Felsorolásra kerülnek az évek alatt közösség érdekében végzett munkák, foglalkozások, előadások. A felújítás sikeres eredményeként a civil szervezet Alapszabály módosítást nyújtott be a 2014-es évben, ennek következtében az egyesület működéséhez szükséges bevételek és kiadások módosultak. Az egyesület közhasznú szervezetként működik, így számos adófizetési kötelezettség alól mentes, ezáltal a 2013. évi adófizetési kötelezettsége bemutatásra került. Pontosabb vizsgálat eredményeként több táblázat és grafikonok segítségével alkotó elemeire bontottam a Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület gazdálkodásában felmerült költségeket, ráfordításokat, bevételeket. Erdeménykimutatás alapján célszerű vizsgálni ezen tényezők összetételét, mi lehet az okozója a felmerült növekedéseknek illetve csökkenéseknek. Az egyesület 2012-2013.évi mérleg adatainak felhasználásával egy átfogó elemzést készítettem. A vizsgálat célja a civil szervezet vagyoni és pénzügyi helyzetének felmérése, értékelése, valamit az összefüggések és gazdasági jelentségek feltárása. A mérleg eszköz és forrás oldalát egyaránt felhasználva, két fajta elemzési mód által vontam le a következtetéseket. Vertikális és horizontális elemzési módokat használtam a vizsgálat során. Eszköz- illetve a forrásösszetétel elemzés során jól látható, hogy a befolyt pályázati pénz által az egyesület mérleg adatai kimagasló értéken szerepeltek. Részletes elemzés során összefüggéseket állapítottam meg, hogy a felmerült változások milyen hatással jelentek meg az egyesület gazdálkodásában. A változás hátterében álló tényezőket ábrák segítségével ismertetem. A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesület jövőbeli terveinek bemutatását a szervezet későbbi gazdálkodására dolgoztam ki. Két tényezőre lebontva készült a vizsgálat, elsőként a Balatonfűzfő város szempontjából majd a Balatonfűzfői VÁCISZ Egyesület álláspontjából. A szakdolgozatom során grafikonok, táblázatok segítségével szemléltetem a számszerű eredmények alakulását. Minden témakörhöz tartozó törvények, előírások, speciális elszámolási szabályok bemutatásra kerültek.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy és számvitel

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: nonprofit szervezetek, nonprofit szektor, gazdálkodási sajátosságok, egyesületek, Adózás
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2014. Dec. 19. 13:09
Utolsó módosítás: 2015. Szep. 04. 11:59
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/1585

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet