A fejlesztési források szerepe a mikro, kis- és középvállalkozások működésében a vonatkozó jogszabályok alapján

Tóth Ildikó (2014) A fejlesztési források szerepe a mikro, kis- és középvállalkozások működésében a vonatkozó jogszabályok alapján. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of 11189_tóth_ildikó_2014máj_mesterképzés_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
11189_tóth_ildikó_2014máj_mesterképzés_publikus.pdf

Download (6MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a mikro-, kis- és középvállalkozások (továbbiakban kkv) működésében szerepet játszó fejlesztési források hasznosulásának vizsgálatára, értékelésére irányul a vonatkozó jogszabályok alapján. A téma jelentőségét alátámasztja, hogy a kkv-k gazdasági életben betöltött szerepe jelentős, mind hazánkat, mind pedig az Európai Uniót (továbbiakban EU) tekintve. A témaválasztás aktualitását adja, hogy az EU hétéves költségvetésében - 2014-2020-as időszakra vonatkozóan - kiemelt szerepet kap a gazdaságfejlesztés, ezen belül is a kkv-k fejlesztése. A kutatásom során azt vizsgáltam, hogy a gazdaság jelenlegi helyzete és a gyakran változó jogszabályi környezet mellett mennyire hatékony ezen szektor fejlesztése igazodva az uniós és a hazai dokumentumok célkitűzéseihez. A dolgozat első részében az általános tudnivalók mellett helyzetelemzést – SWOT analízis - végezve bemutatom a fenti vállalkozások szabályozási, finanszírozási, humánerőforrás gazdálkodási és infrastrukturális környezetét Magyarországon. Ezt követen az EU-ban betöltött szerepükről szólok röviden. A dolgozat következő részében bemutatom a kkv szektor működését, gazdálkodását befolyásoló fontosabb magyar és európai uniós szabályozást. ? Kiemelten foglalkozok a 2014. március 15-től hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.) változásaival, amelyek számos esetben érintik a kkv-kat. Ebben a részben bemutatom a 2007-2013-as költségvetési időszak fejlesztési tapasztalatait és a következő hétéves ciklus várható fejlesztési stratégiáját. A dolgozatban bemutatásra kerül – külföldi szakirodalom és esetpélda segítségével – az Európai IPR Helpdesk („szellemitulajdon-védelmi segélyszolgálat“) tevékenysége. A dolgozat további részében esettanulmány, kérdőíves felmérés tapasztalatai és interjú segítségével próbálom bemutatni a különböző fejlesztési források hasznosulásának hatékonyságát. A kérdőíves felméréshez a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. nyújtott segítséget. Azt próbáltam elemezni, hogy a különböző fejlesztési források milyen hatást gyakorolnak a vállalkozási eredményre, és egyéb a működésüket jelentősen befolyásoló tényezőkre. A leíró esettanulmány során egy konkrét gazdasági szervezet európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztése és annak eredményessége kerül bemutatásra. Az interjú segítségével mélyebb betekintést szerettem volna nyerni a vállalkozás tevékenységébe, ismereteibe, és a megvalósított beruházási tevékenységébe. Kérdőíves felmérést is végeztem, amely azonban a kevés számú válaszadás miatt sikertelen volt. Összességében megállapítottam, hogy az egy pozitív példa és a kérdőíves felmérés eredménye alapján nem jelenthető ki általános érvénnyel, hogy a vissza nem térítendő támogatások hozzájárulnak a kkv-k fejlődéséhez. Elsődleges cél kkv szektor versenyképességének javítása, ehhez azonban olyan vállalkozói környezetet kell kialakítani számukra, amely motiválja őket a növekedésre, új vállalkozások létrehozására. A növekedés emeli a foglalkoztatottsági szintet is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: esettanulmány, fejlesztés, Hasznosság, Helyzetelemzés - Állapotfelmérés - Feltételrendszer vizsgálata, jogi szabályozás - jogszabály, kis- és középvállalkozás - KKV, kisvállalkozás, Középvállalkozás, Mikrovállalkozás, vállalkozásfejlesztés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2018. Okt. 09. 16:37
Utolsó módosítás: 2018. Okt. 09. 16:37
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/17750

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet