Beszerzések, közbeszerzések folyamata egy állami költségvetési szervnél

Kovács Dávid (2017) Beszerzések, közbeszerzések folyamata egy állami költségvetési szervnél. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kovács_dávid_2017jan_titkos.pdf] PDF
kovács_dávid_2017jan_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom célja, hogy az állami fenntartású intézmények beszerzési és közbeszerzési eljárásrendjét bemutassa, valamint a beszerzések és közbeszerzések közötti különbségekre rávilágítson. Dolgozatom középpontjába a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, mint felügyeleti szervet állítottam. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az ellátási területén működő intézmények tekintetében mutattam be a beszerzési eljárások folyamatát. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége illetékességi körébe tartozó intézmények bemutatását követően, az olvasó képet kapott a rendszer nagyságáról. A 2. és 3. fejezetben bemutatom a 2016. november 1-jén integrációval létrejött új intézmények működését, jellemzőit, melyek ismerete szükséges volt a későbbiekben kifejtésre kerülő beszerzések bemutatásához. Miután tisztáztam a rendszer felépítését azt követően áttértem a szakdolgozatom fő irányvonalára. Szakdolgozatomban kifejtettem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapítását megelőző időszak jellemzőit, illetve 2013. március 31. utáni időszakot is. Az ábrán látható jogszabályok, illetve szabályzatok betartása érdekében elengedhetetlen volt egy felügyeleti szerv létrehozása. Ábra: Alkalmazandó jogszabályok és belső szabályzatok Forrás: Saját szerkesztés A jelenleg működő rendszerben, a fenti jogszabályok mindegyikének meg kell felelni a beszerzési eljárások lefolytatásakor. A jogszabályi hierarchia alapján elsődlegesen a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény rendelkezései az irányadók egy adott beszerzési vagy közbeszerzési eljárás kapcsán. E jogszabállyal összhangban került kiadásra a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V.25.) Korm. Rendelet, majd a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségről, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított termékekről és szolgáltatásokról, azok átadás-átvételéről és az ellentételezés rendjéről szóló 9/2011. (III. 23.) BM rendelet. Amennyiben megalapozott, hogy a beszerezni kívánt termék vagy szolgáltatás sem a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság hatálya alá, sem a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága hatálya alá nem tartozik, abban az esetben alkalmazandó a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által kiadott 31/2015. (XII. 18.) SZGYF szabályzata a beszerzésekről, illetve lehetséges saját hatáskörben lefolytatni a beszerzési eljárást. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott, a Zala Megyei Kirendeltség illetékességi területén működő szociális és gyermekvédelmi intézmények példáján bemutatott beszerzési eljárások rendszere, azok jogszabályokban, valamint a Főigazgatóság belső szabályzataiban, főigazgatói utasításaiban rögzített szabályozása a beszerzési eljárásrend koherens struktúráját fektetik le. Az állami fenntartású intézmények beszerzési eljárásrendjének törvényi és kormányrendeleti szintű szabályozása az eljárásrend országos szinten megegyező rendszerét hozza létre. A Főigazgatóság belső szabályzataiban, főigazgatói utasításaiban rögzített szabályok a törvények és kormányrendeletek paragrafusait rendelik alkalmazni, továbbá a beszerzési eljárásokra vonatkozó, ágazatspecifikus irányelveket is meghatározzák. Mindezek az állami vagyon költséghatékony felhasználását, az azzal való felelős gazdálkodást és általában az állami intézmények működésének ellenőrzését, központi irányítószerv általi felügyeletét segítik elő.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Pénzügy mester szak

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: anyagbeszerzés - termékbeszerzés, közbeszerzés, jóléti állam, Zala megye, szociális intézmény, gyermek- és ifjúságvédelem, állami költségvetés, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2017. Jan. 18. 14:43
Utolsó módosítás: 2017. Jan. 18. 14:43

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet