Egy TÁMOP-2.3.6 pályázat keretében megvalósított projekt bemutatása

Bejczi Boglárka (2017) Egy TÁMOP-2.3.6 pályázat keretében megvalósított projekt bemutatása. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of bejczi_boglárka_2017jan_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
bejczi_boglárka_2017jan_publikus.pdf

Download (3MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Az Európai Unió által nyújtott pályázatok legfontosabb szerepeként a felzárkóztatást kell megemlíteni. Ez az jelenti, hogy a kevésbé fejlett országok ledolgozzák lemaradásukat az Unió átlagához képest. Magyarország, mint a kelet-európai régió tagja, az elmaradottabb országok közé tartozik, így kitűnő esélyt kínálnak a pályázatok ahhoz, hogy ebből a státuszából kitörhessen. Magyarország 2004-es csatlakozásával az Európai Unióhoz egy ciklus közepében csöppent. Ennek következtében a 2004 és 2006 közötti időszak az ismeretszerzés évei voltak hazánknak. Ekkor készült el az első Nemzeti Fejlesztési tervünk, mely tartalmazta a nemzeti fejlesztési célokat, a célok megvalósításához szükséges intézkedéseket és a kapcsolódó intézményi és pénzügyi rendszert. A következő időszakban (2007-2013) már a pályázati ciklus teljes 7 évére kellett elkészíteni a dokumentumot, mely az Új Magyarország fejlesztési Terv nevet kapta, ezt követte az Új Széchenyi terv (2011-2013). Ennek célja gazdaság élénkítése, a vállalkozások fejlesztése, új munkahelyek teremtése, foglalkoztatás növelés, valamint gazdasági növekedés elérése volt, javítva Magyarország versenyképességét. Az általam vizsgált pályázat a pályakezdők és fiatalok munkaerő-piaci részvételének a növelésére szolgált, ösztönözve őket a vállalkozóvá válásra. A TÁMOP-2.3.6. konstrukció két ütemből állt. Az „A” komponens keretében azon fiatalok, akik reális vállalkozói ötlettel rendelkeztek, segítséget kaptak elképzeléseik megvalósításához. Lehetőséget kaptak egy 100 órás akkreditált képzésen való részvételre, melynek keretében megszerezték a sikeres vállalkozóvá váláshoz szükséges kompetenciákat. Ennek eredményeként Schmalcl Szilvia megalapította egyéni vállalkozását, könyvelés, adószakértés, és egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés tevékenységek elvégzésére. Az első ütem sikeres zárása után nyílt lehetőség pályázni a konstrukció „B” komponensére, melynek keretében volt esély, támogatást elnyerni az üzleti ötlet megvalósításához. A pályázat folyamán beszerezte és üzembe helyezte a kedvezményezett a tevékenység ellátásához szükséges eszközöket, fedezték a megvalósítás során felmerülő költségeket (jogi tanácsadás, bérleti díj, bérköltség, stb.) A pályázat lehetővé tette egy nagy szakmai tapasztalattal, viszont vállalkozói tapasztalattal nem rendelkező fiatal önállósodását, megnyitva előtte az utat egy olyan vállalkozás kialakítását, ahol magas színvonalú szolgáltatás nyújtás valósulhat meg. A Támogatói Okirat alapján a vállalkozást 3 év fenntartási kötelezettség terheli a projekt megvalósításának lezárását követően. Ezen pályázat fenntartási kötelezettsége jelenleg is fennáll, hiszen 2015. 04. 30-án fejeződött be a fizikai megvalósítás, az elvárt 3 év kezdő időpontja ez a dátum. Bár a monitoring mutatók módosítására volt szükség, ennek ellenére az előírt minimum követelményeknek így is megfelelt a gazdálkodó. Véleményem szerint Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása pozitív döntésvolt, hiszen az azóta kapott támogatások fontosak voltak az ország számára. A gazdálkodó szervezeteken keresztül közvetve hozzájárultak a források hazánk gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. A pályázatokon elnyert összegek javítják a gazdasági szereplők piaci helyzetét és növelik versenyképességüket. Ezen támogatás nélkül, kevesebb fiatal, mert volna belevágni saját üzleti tervének kidolgozásába és annak megvalósításába, pedig az ország fejlődéséhez elengedhetetlen új gazdasági szereplők belépése a piacra, új munkahelyek teremtése. A támogatások kitűnő lehetőséget biztosítanak a ráfordítások csökkentésére vállalkozói oldalról.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pályázati projektmenedzser

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: pályázat - pályázati tevékenység, projekt - projekttevékenység, programfinanszírozás - projektfinanszírozás, üzleti tervezés - működési tervezés, EU támogatás - EU pályázat, Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP)
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2017. Jan. 17. 12:06
Utolsó módosítás: 2017. Jan. 17. 12:06
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/9854

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet