A Zala Megyei Kormányhivatal 2014.-2015. évi költségvetési beszámolóinak összehasonlítása

Szujker Viktória (2016) A Zala Megyei Kormányhivatal 2014.-2015. évi költségvetési beszámolóinak összehasonlítása. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of szujker_viktória_2016jún.pdf] PDF
szujker_viktória_2016jún.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakmai gyakorlatomat a Zala Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdasági Főosztályán töltöttem. Dolgozatom témája a Zala Megyei Kormányhivatal 2014., 2015. évi beszámolóinak vizsgálata, elemzése, valamint a két év adatainak összehasonlítása. Témaválasztásom oka, hogy a gyakorlatom kezdetekor épp a beszámoló készítés közepébe csöppentem, ezáltal belátásom nyílt a beszámoló elkészítésének folyamatába, bekapcsolódhattam a különböző munkafolyamatokba. Nemcsak a beszámoló elkészítésének aktualitása miatt választottam ezt a záró dolgozati témát, hanem mert iskolai tanulmányaim bizonyos része is a számvitelhez és a pénzügyhöz kapcsolódott, illetve mert jogszabályi változások is bekövetkeztek az elmúlt időszakban. A Zala Megyei Kormányhivatal az államháztartás központi alrendszerébe tartozik. 2011. január 1.-én alakult meg - a 2010. évi CXXVI tv. 2. § (1) alapján – a fővárosi és megyei kormányhivatalok a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként. Kormányhivatalunk egy önálló költségvetési szerv, melynek legfontosabb feladata a közfeladatok ellátása. A hatékony közigazgatás reményében az Országgyűlés megalkotta a 2015. évi VI. törvényt, amely kimondja, hogy 2015. április 1-től ez a törvény felülírja a fővárosi és megyei kormányhivatalok eddigi szervezeti struktúráját, és új feladatokat delegál a kormányhivatalokhoz. A belső integráció keretein belül a kormányhivatalokban megszűnik a szakigazgatási szervre és törzshivatalra való felosztás. A kormányhivatalok a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti tagozódásokból (egységekből), úgynevezett főosztályokból, valamint osztályokra bomló járási hivatalokból épülnek fel. A különböző szakigazgatási szervekből, mint a megyei igazgatóság és felügyelőség, kormányhivatali főosztályok lettek, mint például az Erdészeti Igazgatóságból és a Földművelésügyi Igazgatóságból Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályt alakítottak ki. A Zala Megyei Kormányhivatal éves költségvetés alapján gazdálkodik. A költségvetési gazdálkodás vezérelve az, hogy az összes bevétel fedje az összes kiadás mennyiségét. Ez a koncepció abból származik, hogy a költségvetési kötelezettségeket ellátó intézmények nem profitorientáltak, mert a számukra előírt feladatok teljesítéséhez elengedhetetlen bevételeket magas arányban a központi költségvetés biztosítja. A büdzsé tervezése nem időszakos feladat, folyamatos kalkulációt igényel, így már az előző év végén megkezdődik annak szervezése. Az előirányzatok tervezésénél állandóan figyelemmel kell kísérni, felül kell vizsgálni a feladatok alakulását, valamint számításba kell venni a különböző évközi utasítások, intézkedések hatását a következő év költségvetésére. Ezeken túl soron kell követni a tény és tervadatok esetleges módosulását, hogy világossá váljon, miért és mennyiben térnek el az előirányzatok egymástól. Az alaptevékenység bevételeinek kalkulációja során a jövedelmek között azokat kell tervezni, amelyek a Hivatal alapító okiratában meghatározott tevékenységi köreinek, alapvető feladataink ellátásakor, azzal összefüggésben keletkeznek. Az e féle bevételek díjtételeit, árképzését javarészt a jogszabályok, vagy hivatalos ármeghatározások foglalják magukban. Kormányhivatalunk mind 2014., mind 2015 évi feladatait magas színvonalon volt képes ellátni a hatékony munkavégzéssel, a jó együttműködéssel, valamint a rendelkezésre álló informatikai eszközök segítségével. Hazánkban ma egy cég, egy vállalat sikeres üzemelése rengeteg tényezőtől függ. Vannak szerencsésebb helyzetben lévő cégek, de olyanok is, akik napról-napra harcolnak a fennmaradásért. Zárdolgozatom témájául egy olyan szervezet, hivatal bemutatását, illetve annak gazdálkodásának vizsgálatát választottam, melynek helyzete több szempontból is sajátos. Elsőként a Kormány általános hatáskörű területi szerveként megyénk Kormányhivatala az államháztartás alrendszerébe tartozik, mely az elmúlt években több változáson esett át. 2014. júliusáig irányító szerve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt, a középirányítói szervi szerepet pedig a Nemzeti Államigazgatási központ töltötte be, majd a Miniszterelnökség vette át az irányító szerepet. A törvény keretében áttértek az eredményszemlélet elméletére, illetve az ezen alapuló pénzügyi számvitel alkalmazására. A kormányzati funkciók bevezetése hatalmas változást jelentett a költségvetési szervek könyvvezetésének elkészítésében. Az új államháztartási számvitel rendszerében különbséget teszünk a költségvetési számvitel és a pénzügyi számvitel között. Amíg a költségvetési számvitel pénzforgalmi szemlélet szerit mutatja be a bevételeket és kiadásokat, addig a pénzügyi számvitel eredményszemléletű elszámolásra szolgál. Várható még több központi intézmény kormányhivatalba integrálása is a közeljövőben. Döntés azonban a mai napig nem született e téren. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a változások, a törvényi megújulások örökérvényűek, amelyekkel folyamatosan lépést kell tartania a Kormányhivatalnak, miközben eleget tesz az ellátási kötelezettségének. A megszerzett vagyonával a közérdeket szolgálja, anyagi forrásaiból számottevően kiemeltek a költségvetési támogatások, az állami hozzájárulások, valamint a hivatal saját hozama.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: mérlegelemzés - beszámoló elemzése, államháztartás, költségvetési gazdálkodás, integráció, bevétel - jövedelem, Zala Megyei Kormányhivatal (Zalaegerszeg)
Felhasználói azonosító szám (ID): Góczán Judit
Rekord készítés dátuma: 2016. Jún. 03. 11:14
Utolsó módosítás: 2016. Jún. 06. 15:18

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet