Startup vállalkozások hazai és külföldi finanszírozási lehetőségei

Trapacs Szabolcs (2016) Startup vállalkozások hazai és külföldi finanszírozási lehetőségei. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Trapacs Szabolcs szakdolgozat.pdf] PDF
Trapacs Szabolcs szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Lelkes közgazdász aspiránsként felkeltette érdeklődésemet a vállalkozói lét és egy saját vállalkozás alapításának a lehetősége, azon belül a startupok dinamikusan fejlődő világa. Ahol számos igazi sikertörténettel találkozhatunk, nem meglepő módon a legtöbb ilyen történet Amerikában születik, a lehetőségek hazájában. Idővel számos kérdés megfogalmazódott bennem. Honnan indultak az első startupok? Milyen ismeretekre van szükség ahhoz, hogy az ember bekerülhessen vállalkozásával a milliárdos startupok klubjába? Vajon Magyarországról is lehetséges, a nagyokéhoz hasonló, irigylésre méltó sikereket elérni? Ahogy egyre többet és többet foglalkoztam a témával világossá vált a számomra, hogy bár legyen akármilyen nehéz és viszontagságokkal teli ez az út, érdemes megpróbálni, hiszen az elérhető siker határa, szó szerint a csillagos ég. Korunk egyik leginnovatívabb startup vállalkozójának, Elon Musk-nak a Space X megalapításával és eredményeivel ez sikerült is. A hozzám hasonló helyzetben lévő felsőoktatásból frissen kikerülő, ambiciózus fiataloknak egy átfogó képet mutatok a startup ökoszisztéma kialakulásáról, működési alapelveiről, szereplőiről, sajátos belső szabályrendszeréről, veszélyeiről, buktatóiról és példaértékű sikertörténeteiről. Továbbá, megvizsgálom és összehasonlítom az alapvető különbségeket és egyezőségeket a világ különböző részein kialakult startup miliőkkel összefüggésben. Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy kiemeljem a lelkes startup vállalkozóra leselkedő veszélyeket abban bízva, hogy sok kudarctól, csalódástól és ablakon kidobott pénztől kímélem meg ezen dolgozat olvasóit. A dolgozat forrásait tekintve arra felismerésre jutottam, hogy kevés igazán színvonalas magyar nyelvű nyomtatott irodalom áll rendelkezésre. Mivel egy folyamatosan változó szféra a kutatási témám, könnyen előfordulhat, hogy ami ma még érvényes holnap már elavulttá válik. Ebből következően, főként internetes forrásokra hivatkozva épített fel a dolgozatomat. Klasszikus nyomtatott szakirodalmat is használtam a téma kutatásához, főleg a startup világ és a gazdáságtudomány fontosabb alapműveit érintve. Primer kutatásomként kvantitatív, kérdőív alapú információgyűjtést végeztem. A módszer mellett fő érvem az erőforrások szűkössége és az interneten elérhető széles spektrumú közösségi média csatornák gyors és könnyű elérhetősége. A kapott válaszokat statisztikai eszközökkel dolgozom fel és elemzem. A dolgozat alapvető célja az volt számomra, hogy egy átfogó képet tudjak mutatni, a vállalkozói lét azon belül is a startup világával kapcsolatban, hogy megkönnyítsem a döntést a terület iránt érdeklődők számára. A dolgozat első felében egy gyors áttekintést vetettem a kereskedelem kialakulására a kezdetektől egészen napjainkig, majd a hagyományos vállalkozások és startupok közötti alapvető különbségeket mutattam be. Mindkét vállalkozási formáról elmondható, hogy olyan emberi tevékenység, amelynek alapvető célja, létének értelme fogyasztói igények kielégítése nyereség elérésével. Közös tulajdonságok között említhető még: a szervezet önálló alapvető céljának megvalósítása, a profitorientáltság, a kockázatvállalási hajlandóság és a valós piacon való működés. Egy startup vállalkozásnak, természetesen rendelkeznie kell ezekkel a jellemzőkkel, ám felmerül a kérdés, hogy mégis miben különbözik akkor egy hagyományos vállalkozástól? A startup cég egyik legfontosabb ismérve, hogy innovatív, törekszik az újra, az újításra, legyen szó egy termékről, egy szolgáltatásról vagy akár egy módszerről. Az innováció nem csupán egy-egy termékét határozza meg, hanem magát a vállalati tevékenységet és felépítést is jellemzi általában. Legalább ekkora súllyal szerepel a növekedési képesség is, mert ameddig egy induló vállalkozást inkább a lassú, de dinamikus építkezés, a hosszú távú tervek és az óvatos előrelépés jellemez, addig egy startup ugyanazt a növekedést akár töredékidő alatt képes megugrani. Egy startup vállalkozásnak pedig már kezdetektől fogva nemzetközi céljai kell, hogy legyenek hiszen csakis így biztosítható a skálázhatóság alapvető feltétel. A startupok megértéséhez kulcsfontosságúnak éreztem a jelenség kialakulásának feltételeit és körülményeit, ugyanis ezek hatása a mai napig meghatározó szerepet játszik a nemzetközi gazdaság alakulásában. A Szilícium Völgy kialakulásának feltételeit megvizsgálva világossá válik, hogy a világon egyedülállóan miért itt jött létre a legdinamikusabb fejlesztői és vállalkozói környezet. Az aranyláz hatása és az 1872-es szabad munkavállalást lehetővé tevő törvénye majd 150 évvel később tetten érhető. Ezután áttértem az első startup vállalkozások kialakulásának körülményeire, folyamataira és szereplőire. A magyar startup élet kialakulásának és fejlődésének fontosabb állomásait igyekeztem bemutatni, de hazánkban jelenleg is gyerekcipőben jár a feldolgozott terület, ezért karakteresen látszódnak a fejlődés különbségei. Az alapok tisztázása után dolgozatomban hangsúlyos részt tesz ki a befektetési piac szereplőinek, zsargonjának és az alapvető gondolkodásmódnak a bemutatása. Szorosan kapcsolódó témakör a befektetői szerződések pontjainak a vizsgálata, valamint a buktatók és nehézségek részletes elemzése és ismertetése. Kezdő startup vállalkozók számára véleményem szerint nélkülözhetetlen ismeretek kerültek feldolgozásra példákon keresztül. Így összességében átfogó képet alkottam a startupok megjelenéséről, kialakulásáról valamint a szakma véleményéről az adott gazdasági ágazatban. Véleményem szerint, dolgozatom adatai reprezentatívak és kellő komolysággal mutatják be az összes aspektusát a témakörnek, ezzel elősegítve, hogy az olvasóban egy átfogó kép alakuljon ki a témával kapcsolatban.

Magyar cím

Startup vállalkozások hazai és külföldi finanszírozási lehetőségei

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Világgazdaság és Nemzetközi Kereskedelem Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi Gazdálkodás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Startup , Finanszírozás, Befektetés , Vállalkozás
Felhasználói azonosító szám (ID): Turányi Nóra
Rekord készítés dátuma: 2016. Máj. 10. 10:55
Utolsó módosítás: 2017. Már. 02. 15:40

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet