Nemzetközi fuvarszervezés és számlázás az Inter-Épfu Kft. életében

Illinger Tamás (2024) Nemzetközi fuvarszervezés és számlázás az Inter-Épfu Kft. életében. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Illinger Tamás_Projektmunka.pdf] PDF
Illinger Tamás_Projektmunka.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (713kB)
[thumbnail of Illinger.pdf] PDF
Illinger.pdf
Hozzáférés joga: Bizalmas dokumentum (bírálat)

Download (194kB)

Absztrakt (kivonat)

Szerencsésnek érzem magam, hiszen hamar és könnyen találtam magamnak olyan gyakorlati helyet, ahol szívesen fogadtak és segítették a szakami fejlődésem. Az INTER-ÉPFU Kft. Szigetszentmiklóson található, ahol én is lakom, így az utazást is könnyen megoldottam. Ez még azért is jó volt, mert egy egyetemi kurzusra be kellett járnom ebben a félévben és így kicsit jobban elhúzódott a szakmai gyakorlatom. Nagyon vártam már, hogy az egyetemen megszerzett tudást a gyakorlatban hogyan is alkalmazzák. A cég bár nem olyan nagy, mégis sok nemzetközi és hazai szállítmányozást is vállal, ezért mindkét szervezési folyamatban bepillantást kaphattam. A szakmai gyakorlatom során nemcsak a logisztikai feladatokat ismerhettem meg, hanem betekintést nyerhettem a számlázási folyamatokban is. Ezáltal teljes képet kaphattam a cég folyamatairól. A gyakorlatom egyik felét a fuvarszervező osztályon töltöttem, ahol több csoport is volt: a import, export és részrakomány fuvarokat külön szervezték. Minden csoport szervezési folyamatát láttam, hiszen nagyon figyeltek arra, hogy mindent megismerjek. A szakmai gyakorlatom másik felét a számlázási osztályon töltöttem, ott csak egy ember mutatta meg a számlázási folyamatokat. A gyakorlat végén már azt is megengedték, hogy folyamatos ellenőrzés mellett kimenő és bejövő számlákat is kiállítsak. Így az összes számlatípussal megismerkedtem és mivel engedtek, hogy egyedül is kiállítsam a számlákat és utána leellenőrizték, így könnyebben megtanultam a különböző számlatípusokat. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a mentoraim, bármelyik osztályon is voltam. Nagyon sokat tanultam a gyakorlatom alatt és szembesültem azzal is, hogy a munka nagy figyelmet és teljes körű koncentrációt igényel, hiszen a legkisebb hiba is nagy kárt okozhat a cégnek. Megtanultam, hogy rugalmasan kell kezelni a fuvarszervezést, mivel bármikor probléma léphet fel amire azonnal kell tudni megoldást találni. A problémamegoldó képesség megléte nagyon fontos, hiszen folyamatosan kell alkalmazkodni a különféle váratlan helyzethez, szituációkhoz. Fontos még a kollegák közötti bizalmas, jó kapcsolat, hiszen sokszor egymásra épül a munkájuk és a megfelelő szakmai felkészültséggel segíthetik egymás munkáját. A munkám során nemcsak a logisztikai feladatokat ismerhettem meg, hanem a jó kollegiális kapcsolatokat is és az ezáltal a hatékony munkaszervezésről is sokat tanultam.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: áruszállítás, fuvarozás, közúti árufuvarozás, logisztika, számlázás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2024. Júl. 15. 10:20
Utolsó módosítás: 2024. Júl. 15. 10:20

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet