A Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti kommunikációja, ügyfélkezelése

Giczy Éva (2016) A Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti kommunikációja, ügyfélkezelése. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of ZÁRÓDOLGOZAT.pdf] PDF
ZÁRÓDOLGOZAT.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (446kB)

Absztrakt (kivonat)

A Budapesti Gazdasági Egyetem három főiskolai intézmény integrálásakor létrejött felsőoktatási intézmény. Ebből következtethető, hogy az egyetem szervezeti kommunikációja igen bonyolult, összetett vállalkozás, hiszen a három intézményegységeknek megvolt a saját úgymond „házi szabálya”, ami szerint viselkedett és kommunikáltak a szervezeten belül az integráció előtt. Az integráció után azonban meg kellett –volna- találni a karok közötti hatékony kommunikációs módot, illetve csatornát. Az intézményegységek közötti kapcsolat és kommunikáció azonban nem volt mindig egyértelmű. Nyilván azok között az egységek között, amelyek szorosan együttműködésre kényszerültek, mint például a gazdasági osztály, megtalálható volt a közös munka, de nem hiánytalanul. Saját tapasztalatom szerint mindenképpen fontos, hogy milyen hangnemben szólunk a hallgatóhoz és kollégákhoz. Ha éppen jókedvvel, mosolyogva kommunikálunk, annak csak pozitív hatása lesz. Akár személyesen, vagy akár telefonon érintkezünk a másikkal, mindenképpen a segítőkész hozzáállást kell mutatni. Sajnos munkámban nem mindig kapom meg a megfelelő segítséget a megfelelő emberektől, így vagy saját magam tapasztalatára, vagy pedig a körülöttem lévő hasonló munkakörökben dolgozó munkatársaktól kapom az éppen szükséges információt. Ez nagyon szomorú, de bízom benne, hogy megtalálja a vezetőség azt az eszközt, amivel együtt, közösen irányíthatóvá válik az intézmény és hatékony lesz az ügyfélkommunikáció is. Összegezve tehát nagyon fontos a hierarchiák közti megfelelő, pontos és biztos alapokon álló szervezeti kommunikáció. Bízom benne, hogy a kezdeti nehézségek után a felsőoktatásban, így a Budapesti Gazdasági Egyetemen belül is megtalálható lesz az intézményi működésnek ez a nagyon fontos része és hatékony lesz a szervezet mind a külső, mind pedig a belső kommunikációja.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kommunikáció és Média Felsőoktatási Szakképzés

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: Budapesti Gazdasági Főiskola, Kommunikáció, ügyfélkapcsolat
Felhasználói azonosító szám (ID): Giczy Éva
Rekord készítés dátuma: 2016. Máj. 03. 09:31
Utolsó módosítás: 2016. Máj. 03. 09:31

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet