Az innováció a franchise hálózatok életében: McDonald’s

Kálmán Linda (2016) Az innováció a franchise hálózatok életében: McDonald’s. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kálmán_linda_2016jan_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
kálmán_linda_2016jan_publikus.pdf

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom elkészítése során arra kerestem a választ, hogy az innováció hogyan jelenik meg a franchise hálózatban működő vállalkozások keretein belül. A téma feldolgozása során egy Magyarországon is jól ismert, franchise hálózatban szereplő, a világ egyik legnagyobb gyors étteremláncának működése alapján mutatom be a vállalkozás innovációját a kezdetektől a napjainkig. Szakdolgozatom első részében az innováció fogalmának tisztázásával, stratégiájával, megvalósításával foglalkozom. Második részében a franchise fogalmát, majd rendszerét mutatom be. Részletesen foglalkozom a gyorséttermek közül a McDonald’s hálózattal és rajta keresztül mutatom be az innováció fejlődését a franchise hálózatokon keresztül. Ismertetem a franchise partner kiválasztásának módszerét, ami biztosítja, hogy a vállalkozás céljaival azonosuló, azt biztosítani képes, cég összes folyamatában gyakorlatot szerzett személy legyen az új üzlet vezetője. A modern világunkban az innováció elengedhetetlen a franchise életében is, folyamatos fejlődés szükséges a profit megtartásához. Szerte a világon ismert McDonald’s közkedvelt az emberek körében, az életformájuk részévé vált, különösen az Amerikai Egyesült Államokban, de például Kuvaitban is hosszú sorok „kígyóztak” a nyitáskor és az követően is. Bár kedvezőtlen tény, hogy a multinacionális cég elmúlt időszaki értékesítési adatai visszaesést mutattak. Szinte hihetetlen, hogy a világ bármely pontján belépünk egy McDonald’s étterembe, Mumbai-tól Győrig, ott az üzlet berendezésétől, standard hamburgerek ízéig, a kiszolgálás színvonaláig mindenhol ugyanarra számíthatunk. Az innováció a kezdetektől napjainkig látványosan érzékelhető. Egyszerű példa erre a kezdetekben McDrive bevezetése, valamint jelenleg a kioszk rendszer elterjesztése. Ez a rendszer nagyon modern, mert a fogyasztók saját maguk adhatják le a rendelésüket, egy külföldön működő étteremben is, a saját anyanyelvükön. A McDonald’s számára nagyon fontos a különböző generációk érdeklődésének felkeltése, akik potenciális fogyasztói (vagy azok lehetnek) az éttermek kínálatának. Erre egyszerű példaként említhetem meg, az étterembe található játszóházakat, a gyermekek számára tartható születésnapi partikat, az idősebb korosztály számára a McCafé, a fiatalok részére a folyamatosan megújuló hamburgerek illetve a kioszkrendelési mód lehet vonzó, mely az okos telefonokhoz hasonlóan üzemel. A véleményem szerint a McDonald’s fejlődése, terjeszkedése élenjáró, az új éttermek évről-évre megjelennek a különböző országokban is. A Big Mac termék már a statisztikákba is bekerült Azt vizsgálják, hogy egy standard termék áráért mennyit kell dolgozni az embereknek különböző országokban, illetve hogy az adott ország valutájában mennyit kell fizetni érte. Az innováció üteme a cégnél, a jelenleg tapasztalt visszaesés ellenére olyan gyors, hogy a jövőben is „felveszi a kesztyűt” a növekvő számú gyorséttermi hálózatokkal. Megítélésem szerint McDonald’s-nak is változtatni kell stratégiáján a hagyományos termékei mellett, folyamatosan az egészségesebb termékek irányába kell elmozdítani a termékszerkezetét, ez történt például Németországban a bio-húsos szendvicsek bevezetésével, így érheti el, hogy a fogyasztói ne pártoljanak el tőle. A kiszolgálásnál bevezetett újdonságok is ebbe az irányba hatnak. Szakdolgozatom zárásaként a McDonald’s szlogenjével „búcsúznék”: I’m love in it!

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

gazdálkodás és menedzsment

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Marketing , franchise, innováció, McDonald's (gyorsétterem hálózat), étterem, piaci helyzet, piaci verseny
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Rekord készítés dátuma: 2016. Jan. 06. 17:33
Utolsó módosítás: 2016. Jan. 06. 17:33
URI: http://dolgozattar.uni-bge.hu/id/eprint/4899

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet