A koronavírus járvány hatása az üzleti rendezvények világára

Szabó Eszter (2022) A koronavírus járvány hatása az üzleti rendezvények világára. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT_SzabóEszter_IVJJ80 .pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT_SzabóEszter_IVJJ80 .pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

ABSZTRAKT Szakmai gyakorlatomat lehetőségem nyílt egy kongresszus szervezéssel foglalkozó cégnél, a CongressLine Kft.-nél töltenem. Már korábban is érdekelt a rendezvényszervezés, a nemzetközi rendezvények szervezése és az ezekkel kapcsolatos intézni valók, teendők, ezért sosem állt tőlem olyan távol ez a világ. Így szakdolgozati témámnak a rendezvényszervezést választottam, azon belül is a hivatásturizmust, a kongresszusok és konferenciák szervezését. Ezen belül szerettem volna bemutatni a manapság nem elhanyagolható koronavírus járvány okozta válság hatását ezen a területen, hiszen a járvány semmilyen területet nem kímélt, a rendezvényszervezést és a vendéglátást sem. Dolgozatom célja, hogy minél több mindenki megismerhesse a PCO-k világát, és ne csak a fesztiválok világa és a vendéglátás legyen az első, ami mindenkinek az eszébe jut a rendezvényszervezésről. Továbbá az újonnan előtérbe került online világot is szerettem volna bemutatni, hogy ez a szektor hogyan boldogult, és hogyan tudta magát „átformálni” az online térbe, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük és összességében mi a nagyközönség benyomása az online rendezvényekről. Ehhez egy saját kérdőívet is készítettem, amiben az anonim kitöltők meglátását és a vírus miatti online rendezvényekhez való viszonyulásukat szerettem volna megismerni. Kutatásom célja, bemutatni a járvány okozta hatásokat a rendezvényszervezés világában, különösképpen az üzleti rendezvényekre, valamint bemutatni, hogy melyek azok a vírus okozta változások a rendezvényszervezésben, amelyek hosszútávon is velünk maradhatnak, járványhelyzet ide vagy oda. Ezt két konferencia, egy személyes részvételű és egy online megtartott bemutatásán keresztül szeretném szemléltetni, a kettő összehasonlításával, valamint a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége tapasztalatai alapján, és az általuk készített felmérés és a tagjaiktól begyűjtött tapasztalatok alapján. Továbbá dolgozatommal szeretnék választ találni azokra a kérdésekre, hogy a vírus miatt felértékelődött online rendezvények mennyire népszerűek, milyen változásokat hoztak magukkal az üzleti rendezvények világába?A két konferencia, amelyeket felhasználtam a dolgozatomhoz, a CongressLine Kft. szervezésében került megrendezésre, és a náluk töltött gyakorlatom során én is beleláthattam mind a személyes jelenléti mind az online konferencia lebonyolításába.  Dolgozatomban arra kerestem a választ, hogy mennyire népszerűek az online rendezvények, és melyek azok a változások az üzleti rendezvények világában, amik velünk maradnak a vírus után is. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy sok mindenre megtanította a rendezvényszervezők világát a COVID helyzet, legfőképpen arra, hogy mennyire fontos a rugalmasság, az adaptáció és hogy az szervezőknek mindig legyen legalább egy „B” terve arra az esetre, ha az eredeti elképzelés valamilyen oknál fogva nem tudna megvalósulni. Továbbá a jól és biztonságosan működő, megbízható technikai háttér megléte talán még fontosabb lett, mint valaha. Kérdőívem, valamint a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének a felmérése alapján kijelenthetjük, hogy az online rendezvények bár jó alternatívák voltak a cégek részére, a személyes részvételű rendezvények helyettesítésére, de a résztvevők számára nem ugyan azt az élményt adják, mint a személyes események. A cégek az online események által fen tudtak maradni, és volt esélyük kilábalni a vírus okozta válságból, és a résztvevőknek sem kellett teljes mértékben lemondani egy-egy rendezvényről. Ami az online megtartott rendezvények népszerűségét illeti, felmérésem alapján azt tapasztaltam, hogy a kitöltők körében kevésbé népszerűek, ugyanakkor, ha nincs más lehetőség jó alternatívának találják. Az interjú alapján az derült ki számomra, hogy az online formában megtartott események sikeressége, nagyban függ a rendezvény típusától, valamint, hogy a hibrid megoldások lesznek, amik a vírust követően is velünk maradnak.  A hibrid rendezvények véleményem szerint, kiváló megoldások, főleg egy nemzetközi eseménynél, amikor az előadó úgy is jelen tud lenni, hogy fizikailag nem kell az adott rendezvényhelyszínen tartózkodnia. Ezzel az opcióval a szervező iroda akár a költségeit is tudja csökkentetni. Ami a személyes és online rendezvény közötti különbséget illeti, a bemutatott rendezvények alapján véleményem szerint az előkészítés folyamán nagy különbségek nincsenek, a lebonyolítás az, ami nagyban eltér, eltérő munkafolyamatok, intenzívebb munkát, több időt és élőmunkát igényelnek. A költségvetés szempontjából vizsgálva a rendezvényeket nem jelenthető ki olyan feltételezés, hogy az online rendezvények esetében összességében kevesebb hasznot realizálnak, az azonban igen, hogy a résztvevők számára általában olcsóbbak.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi Tanulmányok

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Bodnár László
Belső
óraadó tanár; Pedagógia Tanszék; KVIK
Hossó Nikoletta
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Covid-19, nemzetközi rendezvények, PCO, rendezvény(ek), rendezvényszervezés, vállalati szakmai rendezvények
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Okt. 11. 09:51
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 12. 12:13

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet