Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Integrálásának Elősegítése a Média Csatornáin Keresztül.

Kutasi Áron (2022) Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Integrálásának Elősegítése a Média Csatornáin Keresztül. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of szakdolgozat nyilatkozattal.pdf] PDF
szakdolgozat nyilatkozattal.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A diplomamunkám első részében a legtöbb szempontot érintve sikerül bemutatnom, a Sajátos Nevelési Igényű gyermekek helyzetét ma hazánkban. Ezen téma vonatkozásában az első szakaszban definiálásra került az SNI, azaz Sajátos Nevelési Igény fogalmi kerete, amely kimondja, hogy hazánkban azon gyermekek vonatkoznak ezen meghatározás alá, akik olyan különleges bánásmódot igénylő gyermekek, tanulók, akik a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékossággal rendelkeznek, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékossok, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdenek. Ezt követően a Sajáton Nevelési Igény jogi hátterét vizsgáltam, a hazai szabályozási, és jogi kereteken belül. Ennél a résznél a sajátos nevelési igényű tanulók nevelés-oktatásának tartalmi szabályozásra részletesebben is kitértem, ahol sikerült megismernek az Sajátos Nevelési Igényű gyermekek integrációs lehetőségeiket a normál keretek között tanuló gyermekekkel. A következő szakaszban a Sajáton Nevelési Igényű gyermekek helyzetét mértem fel Magyarországon. Itt főként statisztikákat elemeztem a Központi Statisztikai Hivatal oldalálól. Az kapott adatokból kiderült, hogy 2021-ben a Sajátos Nevelési Igényű gyermekeken belül a legtöbben (69 százalék) súlyos tanulási, figyelem és magatartászavarral lettek be azonosítva, ezt követik az értelmi fogyatékosok, akik aránya 12 százalék, 8 százalékik pedig beszédfogyatékossággal küzd. Az is kiderült, hogy 2020-ban legtöbb SNI-s gyereket Bács-Kiskun megyében, a legkevesebbet pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták. Azt is sikerült megállapítanom, hogy a fogyatékkal élő gyermekek többsége általános iskolába, a legkevesebb pedig óvodába jár. Ezt követően az együttnevelés rendszeréről írtam, ahol sikerült megismernem azokat szempontokat, amelyek alapján eldöntik egy Sajátos Nevelési Igényű gyermekről, hogy képes-e a normális keretek között történő tanulásra, és ha igen, azt milyen mértékben. Az is kiderült, hogy milyen szempontok szerint döntik el, hogy egy normál osztályban hány SNI-s gyermek iratkozhat be. A Sajátos Nevelési Igényű gyermekek részletes és alapos tanulmányozása után rátértem azon média eszközök, kampányok és módszerek részletezésére, amelyek elméleti tanulmányozása szükséges a primer kutatásomban szereplő esettanulmányok megértéséhez. A szakirodalmi kutatásom második szakaszának az első a részben magával a reklámmal foglalkoztam részletsebben, ahol sikerült megvizsgálnom azt, hogy hogyan kell kiválasztani a megfelelő reklámot, ahhoz, hogy a leghatékonyabban érjük el az adott hirdetéssel kapcsolatos elvárásainkat. Ezt követőn a Public Relations tekintetében végeztem szakirodalmi kutatást, ahol mind a belső és mind a külső PR-t sikerült részletesen megvizsgálnom. Itt kiemeltem a PR célokat és eszközöket, majd egy gyakorlati bemutatással zártam ezt a részt. Fontosnak tarottam még megismerni, a kommunikációs csatornákat, melyek a szóbeli, írásbeli, nem szóbeli és verbális kommunikáció. Ezt követően pedig rátértem azokra média eszközökre, amelyek alapján a primer kutatási részben felsorolásra kerültek a különböző kampányok, hirdetések, reklámok a Sajátos Nevelési Igényű gyermekek tekintetében. Ezek a következők voltak, nyomatott sajtó, elektronikus sajtó, televízió, rádió, internetes hirdetések, Facebook, Instagram és tik tok. Ezt követve pedig fontosnak találtak kitérni arra, hogy a különbség a kereskedelmi célú reklám a társadalmi célú reklám és a társadalmi célú hirdetés között. A primer kutatásomban pedig esettanulmányokat készítettem, mind hazai, és mind külföldi vonatkozásban, ahol olyan eseményeket, kampányokat, reklámokat és hirdetéseket kerestem, amiben Sajátos Nevelési Igényű gyermekek jellennek meg. Hazai vonatkozásban az Együtt az Autistákért Alapítvány főbb szerepvállalásait vizsgáltam meg az elmúlt 4 évben, amelyek között szerepelt promóció, kampány, videós megjelenés, influencerek felkérése, egyéb cégekkel való közreműködés, megnyitó ünnepsége. Ezt követően Egyesül Államokban bejegyzet ismert vállalatok törekvéseit vizsgáltam a Sajátos Nevelési Igényű gyermekek elhelyezésére a hirdetésekében és reklámokban.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Kommunikáció Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kommunikáció és médiatudomány

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: fogyatékkal élők, gyermekgondozás, kommunikációs csatornák, média, társadalmi integráció
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Okt. 11. 09:51
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 11. 09:51

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet