A Czeizel Intézet marketingkommunikációs tevékenységei

Zsilik Zsófia (2022) A Czeizel Intézet marketingkommunikációs tevékenységei. Külkereskedelmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Zsilik Zsófia záródolgozat.pdf] PDF
Zsilik Zsófia záródolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (802kB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatomban először is ismertetem a marketing alapfogalmait, majd kitérek egy adott cég marketingkommunikációs tevékenységére. Én a Czeizel Intézetet választottam, ahol már lassan két éve dolgozom, ezáltal közelebbről is megismerhettem a céget, illetve a marketing tevékenységeit egyaránt. Dolgozatomban kiemelt figyelmet szántam Czeizel Endre professzor úrra, aki nélkül az intézet soha nem jöhetett volna létre, mindemellett rengeteg minden köszönhetünk neki egész ország, illetve világ szerte.  Disszertációmban 5 személyt interjúvoltam meg, akik nap mint nap a marketingkommunikációval foglalkoznak a munkahelyükön. Próbáltam több különféle és eltérő alkalmazottat keresni, akik beszámolója alapján készítettem egy kutatást. Emellett igyekeztem az 5 alanyt úgy kiválasztani, hogy különböző korúak legyenek, ígyis bizonyítani és kutatni a változásokat, amit a marketingkommunikációban észrevehetünk. Manapság napról napra változik a marketing és annak az elemei a világunkban. Sokkal elterjedtebb már az online marketingkommunikáció, illetve a social média. A korral haladni kell, habár nem mindig egyszerű nyomon követni a változásokat. Dolgozatom legvégén több javaslatot is teszek a Czeizel Intézetnek, hogy mivel növelhetnék esetleg a népszerűségüket későbbiekben. Bízom benne, hogy a dolgozatom segíti majd az intézetet a fejlődésben.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Marketing Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: adásvétel, civilizációs betegségek, életbiztosítás, életminőség, marketingkommunikáció, önéletrajz
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Okt. 11. 09:50
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 11. 09:50

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet