Turizmus és vendéglátás a Covid járvány idején

Juhász Bálint (2022) Turizmus és vendéglátás a Covid járvány idején. Külkereskedelmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Szakdolgozat bh6v5s.pdf] PDF
Szakdolgozat bh6v5s.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Az egyetemen szerzett tudást sokféle területen tudtam hasznosítani a szállodai gyakorlati időm során, mint például: sok prezentáció készítéssel és előadással sokat fejlődött a kommunikációs készségem, emellett a csapatmunkában is hasznos tagja tudtam lenni a részlegemnek. Egyéb marketing irányú segítséget a social platformokra való posztolásnál tudtam nyújtani.      Emellett az angol órákon tanult szakkifejezéseket is tudtam használni, amikor a partnerekkel kellett kommunikálnom. Nagyon izgalmas volt számomra a szállodai munka, megtanulhattam a partnerek precíz, teljeskörű kiszolgálását, az adott részlegek közötti információ áramlást és annak fontosságát, láthattam a központosított értékesítés előnyeit és hátrányait.                   Ami a legjobban tetszett az itt töltött idő alatt az az, hogy az én véleményemet is kikérték, hamar önállóan tudtam és engedtek is dolgozni, hasznos volt az Opera rendszer használatának elsajátítása is, és hogy nagyon hamar egyedül kezelhettem a nagyobb csoportos foglalásokat is.   Összességében az volt a tapasztalatom, hogy a szállodaipar egy olyan szakma, ahova sok kitartás kell, csak elkötelezetten és kellő szakmai alázattal lehet csinálni, mindig meg kell őrizni a partnerek felé a nyugalmat, és mindig precízen kell őket kiszolgálni. Nagyon fontos, hogy a lexikális tudást, amit az egyetemen tanítanak azt használni is tudjuk a munkánk során. Úgy gondolom, hogy az ezen a képzésen szerzett értékes tudást teljes mértékben hasznosítani tudom a munkaerő piacon, melyet a munkaadó teljes mértékben értékel is, elmondhatom, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a gyakorlati időm alatt. Végkövetkeztetésként elmondhatom, hogy jelenleg Budapesten a belvárosban csak multinacionális nagy szállodaláncokhoz tartozó szállodák képesek talpon maradni, akik kellő tőketartalékokkal rendelkeznek, hogy a recessziós időszakot átvészeljék. Ezek a szállodák viszont kemény harcot folytatnak azért a kevés üzletért, amely jelen helyzetben Budapestre jön. Ez a harc nagyrészben a pontos, esetenként meghökkentő, de mindenképp figyelemfelkeltő marketing és PR kommunikációban nyilvánul meg.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Kommunikáció Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Zelena András
Belső
főiskolai docens; Kommunikáció Tanszék; KKK

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: Accor Hotels, business marketing, koronavírus-járvány (COVID-19), nemzetközi turizmus, utazás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Okt. 11. 09:47
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 11. 09:47

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet