Paul Bocuse örökségének ismertsége a magyar szakmai körökben

Papp Luca Veronika (2022) Paul Bocuse örökségének ismertsége a magyar szakmai körökben. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT_PAPP_LUCA.pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT_PAPP_LUCA.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom elején megfogalmazott feltételezésem és a kutatási kérdéseim alapján vittem végig a dolgozatom címében megjelölt témát. A következő sorokban szeretném összegezni a témával kapcsolatos tapasztalataimat és levonni következtetéseimet. A feltételezésem szerint, a szakmában kevesen ismerik Paul Bocuse nevét és munkásságát, csak részben igazolódott be. A kérdőíves kutatásom és a készített interjúk egybehangzóan alátámasztják, hogy a hazai vendéglátós szakemberek és a szakirányú képzésben résztvevő hallgatók általánosságban hallottak már Paul Bocuse nevéről. Egyértelműen kitűnik, köszönhetően a médiának, hogy a Bocuse d’Or gasztronómiai verseny a legismertebb a szakmai körökben, illetve össze is kötik Paul Bocuse nevével. Ez választ ad az előzetesen megfogalmazott kutatási kérdésemre. A kérdőív alapján azonban egyértelmű, hogy ez az ismeret inkább felületes, mint részletes a tanulmányokból szerzett ismeretanyag. Azonban, aki kapcsolatba kerül világhírű szakács örökségével, mindenképpen inspirációt tud meríteni szakmai előmeneteléhez és határozottan úgy érzi, hogy hozzáadott értéket képvisel a magyar gasztronómiában. A két interjúalanyom számára is meghatározó jelentőségű volt a Bocuse d’Or gasztronómiai versennyel és Paul Bocuse hagyatékával való találkozás. Véleményük szerint szakami körökben elengedhetetlen lenne mindenki számára a gasztro pápa életútjának megismerése. A fiatalok szakmai fejlődésében hozzáadott értéket képvisel, jelentsen ez külföldi kapcsolatrendszert, igényt a folyamatos szakmai megújulásra és kölcsönös tiszteletet és alázatot a szakma iránt.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: 20. század, 2008-as válság, 3G, 7P modell, 8D folyamat
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 25. 17:14
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 25. 17:14

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet