A koronavírus hatása Magyarország turizmusára és annak digitalizációs fejlődésére

Török Adrienn Lora (2022) A koronavírus hatása Magyarország turizmusára és annak digitalizációs fejlődésére. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of A koronavírus hatása Magyarország turizmusára és annak digitalizációs fejlődésére.pdf] PDF
A koronavírus hatása Magyarország turizmusára és annak digitalizációs fejlődésére.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a koronavírus hatásait vizsgálom a magyar turizmusra illetve a magyar turizmus digitalizációjára levetítve. A dolgozat célja, hogy feltárjam, miként alakulnak Magyarország turisztikai mutatói a járvány következtében, illetve, hogy milyen előrelépések következtek be a turizmus digitalizációjával kapcsolatban a turizmus szektorban. Mindemellett azt is megvizsgáltam, hogyan befolyásolta az emberek utazási szokásait a koronavírus és mely digitalis eszközök a legfontosabbak egy Magyarországon élő utazónak. Reprezentatív felmérés keretein belül készítettem egy kérdőívet, ahol a célcsoportom minden olyan Magyarországon élő ember, aki rendszeresen szokott utazni. Kvalitatív kutatásként interjút készítettem 2 szakemberrel, ami által tágabb képet kaphattam a témáról a szakirodalom feldolgozása mellett. A kutatásom végére arra a következtetésre jutottam, hogy ugyan nagyon megtépázta a turizmus szektort a világjárvány, de óriásit lendített a digitalizáción, ami által számos lehetőség tárul a szektorban tevékenykedők, illetve a fogyasztók elé is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: digitalizáció, digitális jövő, koronavírus-járvány (COVID-19), Magyarország, turizmus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 25. 17:11
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 25. 17:11

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet