Induló fiktív mozi üzleti terve

Vezsenyi Ádám (2022) Induló fiktív mozi üzleti terve. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Induló fiktív mozi üzleti terve.pdf] PDF
Induló fiktív mozi üzleti terve.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (388kB)

Absztrakt (kivonat)

Projektmunkám keretében az üzleti tervezéssel foglalkoztam. Kezdetben tanulmányoztam az üzleti terv megírásának elméleti oldalát, majd összeszedtem azokat a szempontokat, melyek segítségével elkészíthető egy üzleti terv. Azért ezt a témát választottam, mert egyszer szeretnék egy saját vállalkozást indítani, melynek egyik alappillére egy jó üzleti terv elkészítése. Jelenleg három éve dolgozom moziban, ennek köszönhetően egész jó rálátásom van a mozi mindennapi működésére, ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom elkészíteni egy mozi üzleti tervét. Az üzleti terv elkészítése összetett feladat, mely sok területről igényel szaktudást. Szinte az összes egyetemen tanult tárgyam visszaköszönt egy-egy témában, ennek köszönhetően a különböző fejezetek írása közben egy-egy egyetemi emlék jutott eszembe, mely megszépítette a projektmunka elkészítésének folyamatát. A projektmunkám két részből áll: Az első részben ismertetem az üzleti terv felépítését és tartalmát az általam tanulmányozott szakirodalmak alapján. A második részben pedig elkészítem egy újonnan induló fiktív mozi üzleti tervét, alapul véve a szakirodalmat és a szakmai gyakorlatom alatt szerzett ismereteimet.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: alapítás, Győr, mozi, üzleti terv, vállalkozás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 25. 17:11
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 25. 17:11

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet