Kincskereső tábor – a tehetséggondozás kiemelkedő példája

Molnár Villő (2022) Kincskereső tábor – a tehetséggondozás kiemelkedő példája. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_MolnárVillő_WQME0D.pdf] PDF
Szakdolgozat_MolnárVillő_WQME0D.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (671kB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom központi témája egy kiemelkedő, közel fél évszázada működő, magyarországi, komplex tehetséggondozó program, a Kincskereső tábor. Célom egy átfogó dokumentum létrehozása volt, mely bemutatja a mozgalom teljes történetét, tevékenységeit, az évek alatt történt változásokat és a tehetséggondozó munkát. A szekunder kutatás során először a tehetség fogalmát, történetét és néhány modelljét mutattam be, majd rátértem a kiemelkedő képességű diákok felismerésére, valamint az iskolai és az azon kívüli tehetséggondozásra. Végül a Kincskereső tábor országos, megyei és városi szerveződéseiről fellelhető forrásokat dolgoztam fel. Primer kutatásomban kvalitatív módszerrel, öt interjú segítségével egészítettem ki a mozgalomról szóló információkat. Ezek során felkerestem a jelenlegi országos táborvezetőt, aki már fiatalon bekapcsolódott ebbe a munkába, egy hajdani klubvezetőt, aki a mai napig szakmai segítséget nyújt, egy jelenlegi csoportvezetőt, aki diákként csatlakozott a programhoz, és az évek során részese volt az országos, a megyei és a városi szerveződéseknek is, valamint egy-egy csoportvezetőt, akik a megyei és városi kezdeményezések szerves részei voltak. A beszélgetések során a táborok történetére, felépítésére, tevékenységeire, változásaira, résztvevőire és mentoraira fókuszáltam, valamint kitértem az ott zajló, és az azt megelőző tehetséggondozásra. Céljaimat a szekunder és primer kutatások eredményeinek segítségével sikerült megvalósítanom, így adva hiteles képet az öt évtizedet átölelő Kincskereső táborról.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Közösségszervezés

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: fejlesztés, Kincskereső folyóirat, Kincskereső tábor, Kincskereső-klub, táborozás, tehetség, tehetségfelismerés, tehetséggondozás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:26
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:26

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet