Budapesti futóversenyek turizmusra gyakorolt hatása

Baráth Klaudia (2022) Budapesti futóversenyek turizmusra gyakorolt hatása. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat - Baráth Klaudia.pdf] PDF
Szakdolgozat - Baráth Klaudia.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (916kB)

Absztrakt (kivonat)

A különböző futórendezvények, de a futóturizmus is nagy jelentőséggel bír a mai napig a turizmusban, legfőképp a szabadidős-, illetve a sportturizmusban, de ide sorolandó még a rendezvényturizmus is. Így van ez Magyarországon is, ezen belül is leginkább Budapesten, hisz a legnagyobb versenyek itt kerülnek megrendezésre. Ezek több tízezreket mozgatnak meg, legyen szó arról, hogy aktív vagy passzív formában vesznek részt ezeken az eseményeken, melyekről az is köztudott, hogy nemzetközileg is egyre inkább ismertté válnak. Dolgozatom témáját azon fő gondolat határozza meg, hogy a jelentősebb budapesti futóversenyek, melyekről később részletesebb említést teszek, hatással vannak-e Budapest, ezzel együtt pedig Magyarország turizmusára. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk ezen rendezvények turizmusra gyakorolt hatásairól, szükséges lesz kicsit a múltba is visszatekinteni, hogy ezek hogyan változtak az évek folyamán, milyen tendenciát mutatnak. A kutatás során megvizsgálom a futást, mint sportágat, azok lehetőségeit. Kitérek magára a sportra, a turizmusra, majd az ezek kapcsolatából létrejött sportturizmusra is. Fontos, hogy a magyarországi helyzetet is feltárjam annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjak a futórendezvények turisztikai hatásairól. Ehhez nagyban hozzájárul majd az ismerőseim által kitöltött, és általam kiértékelt kérdőív, a Budapest Sportiroda-, illetve a Budapest Brand munkatársaival készített interjú is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: egészség, futás, futóverseny, sport, turizmus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:26
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:26

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet