Az Y generáció étkezési szokásai kis és közepes méretű zenei fesztiválokon

Glücker Roland (2022) Az Y generáció étkezési szokásai kis és közepes méretű zenei fesztiválokon. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Az Y generáció étkezési szokásai kis és közepes méretű fesztiválokon.pdf] PDF
Az Y generáció étkezési szokásai kis és közepes méretű fesztiválokon.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (857kB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomat a témaválasztás indoklásával szeretném kezdeni. Ezen a szakon belül is leginkább mindig is a rendezvényszervezés világa vonzott, így nem volt kérdés, hogy milyen témát szeretnék majd feldolgozni a szakdolgozatom írásakor, és milyen irányban szeretném majd a pályafutásomat elkezdeni. Az emberek étkezési szokásait megfigyelve észrevehetjük, hogy az idő teltével folyamatosan változnak. Ennek megfigyeléséhez hoztam be a fesztiválokat, hogy egy átfogóbb képet kaphassunk, hiszen a 21. században egyre feltörekvőbb fesztiválok kerülnek megrendezésre. A fesztiválok pedig nem csak zenei térben jelennek meg, hanem már akár gasztronómiai térben is, és megannyi más témalehetőséggel.  Ennek fényében szerettem volna megvizsgálni az emberek étkezési szokásait a kis és közép méretű fesztiválokon, hiszen érdekes tényeket lehet feltárni, és érdemes is megfigyelni, hogy hogyan alakul és hogyan változik. Figyelembe véve az egyes emberek igényeit és meglátásait a fesztiválok gasztronómiai kínálatáról.  Mint fiatal és zene kedvelő mindig is nagy érdeklődést mutattam a fesztiválok iránt, és nagyon sok hazai fesztiválon is jártam. A vendéglátás és az ételek utáni érdeklődésem indított el azon az utón, hogy tanulmányaimat ilyen pályán majd ezt leszűkítve jobban a rendezvényszervezésre koncentráljak. Több éves éttermi munkatapasztalattal rendelkezem és tavaly nyár óta több zenei fesztivál szervezésében is részt vettem. Ezek motiváltak a témaválasztásban, és ezt szeretném majd kamatoztatni a későbbi munkám folyamán. A fesztiválok iránt egyre növekszik az igény és az érdeklődés az utazók és a turisták körében. A szakirodalomban a fesztiválok csoportosításával kapcsolatban Sulyok és Sziva (2009) ötféle csoportot különböztet meg: a fesztiválok megrendezésének gyakorisága alapján, a megrendezésük helye szerint, témájuk szerint, műfajuk szerint és céljuk alapján. A szakdolgozatban egymással összekapcsolva vizsgálom a turizmuson belül az utazók és a turisták étkezési szokásainak főbb jellemzőit a kis- és közepes, hazai zenei fesztiválokon. A zenei fesztiválok kiemelését azzal indoklom, hogy ezek a fajta fesztiválok fontos szerepet töltenek be a társadalomban, a kultúraközvetítés szintjén (Szabó, 2014).A téma mélyebb feltárása érdekében kvalitatív módszert használtam, azon belül is kérdőíves kutatást, hogy átfogóbb képet kaphassak a különböző szokásokról. A munkámban szekunder és primer kutatást használtam. A szekunder kutatás eredményeinek összefoglalásakor a következőkre helyeztem a hangsúlyt. Azoknak a fogalmaknak a meghatározása, amik kapcsolódnak a szakdolgozat témájához, úgymint: szabadidő- és programturizmus, kulturális turizmus, fesztiválturizmus, zenei turizmus és zenei fesztivál. Ezt követően írok a fesztiválokról általánosságban, kiemelve a zenei fesztiválokat, ezeknek a szerepét (gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt), a turisták igényét az ilyen jellegű programok iránt. A zenei fesztiválok mellett a szakdolgozat primer kutatása a fesztivállátogatók étkezési szokásait vizsgálja, ezért erre a kérdésre a szekunder forrásokat taglalva is említést teszek. A munkámban szekunder és primer kutatást használtam. A szekunder kutatást azokra a szakirodalmakra vonatkozóan végeztem el, amik a szakdolgozat szakirodalmi részében segítették és egyúttal megalapozták a választott téma tárgyalását, annak elméleti hátterét. A szekunder kutatáshoz elérhető könyveket, cikkeket és tanulmányokat, valamint egyéb irodalmakat a következő adatbázisokban kutattam fel: Google Scholar, CORE, Arcanum Digitális Tudománytár, Matarka, Központi Statisztikai Hivatal, Közgazdasági Szemle, mersz.hu, Tér és Társadalom, Turizmus Bulletin, EMOK, Táplálkozásmarketing. Az emberek kulturális szokásainak megismerésére, igényük felmérésére a kultúra iránt több lehetőség is kínálkozott számomra. Ezeknek a lehetőségeknek a körében a szakdolgozatban kvantitatív módszert választottam, eszközként pedig a kérdőívet tartottam célszerűnek használni, figyelemmel azokra a kérdéskörökre, amire kíváncsi voltam azoknak a turistáknak, utazóknak a körében, akik érdeklődnek a kulturális turizmus, azon belül pedig a fesztiválturizmus iránt. A kérdőív mellett szóló további érvem, hogy számszerűsíthető adatokra volt szükségem, továbbá, hogy általánosítható eredményeket szerettem volna kapni a válaszadóktól. Úgyszintén a kérdőív mellett szóló érv volt számomra, hogy amennyiben szükségesnek fogom érezni, a jövőben megismételhető a kutatás és az eredményeket ez által össze tudom vetni. Ezzel bővítve ismereteimet a vizsgált kérdésekkel és témakörrel kapcsolatban. Gondolok itt például a járvány előtt és azt követő étkezési szokásokra, vagy a kis- és közepes, valamint a nagyobb zenei fesztiválokon jellemző étkezési szokásokra, illetve a külföldiek étkezési szokásai stb. A fesztiválturizmust érintően a szakdolgozatban a zenei fesztiválokra látogatókat vizsgáltam meg az étkezési szokásaik tekintetében. A zenei fesztiválok körét leszűkítettem a primer kutatásomban és kizárólag a hazai, illetve a kis- és közepes méretű zenei fesztiválok keretében mértem fel, hogy milyen étkezési szokások jellemzik a vizsgált mintát. Sikerült feltárnom a témával kapcsolatban minden olyan információt, amellyel jobban meg tudjuk ismerni az Y generáció étkezési szokásait a fesztiválokon. Sok tényezőtől függ a választásuk, mint például ár, választék, étkezési szokások egyénekre kifejtve. Azonban kiderült kutatásaim során, hogy a legtöbben a könnyűzenei fesztiválokat szeretik látogatni. Továbbá a kérdőív válaszadói közül a legtöbben évente 1-2 fesztivált látogatnak csak meg. Illetve a legtöbben, minden féle tényezőt félretéve, vásárolnak ételt a fesztiválokon és a vásárlásuk során a márka nem feltétlen játszik fontos szerepet. Kutatói kérdéseim voltak a primer kutatáshoz kapcsolódóan: 1.) Amennyiben a márkázás célja az adott zenei fesztivál azonosítása, valamint a konkurens fesztiváloktól való megkülönböztetése (Kazár, 2020) és ehhez hozzá társítjuk a fesztiválon elérhető ételeket, a látogatók számára mennyiben lesz fontos tényező a márka? 2.) Amennyiben figyelembe vesszük a turisták ár-érzékenységét, ez mennyiben játszik szerepet  zenei fesztiválokon az ételválasztásban? És ezzel kapcsolatban mennyire igaz a fesztivállátogatókra, hogy a fesztiválon hajlamosak többet költeni az ételre, mint általában? 3.) Amennyiben figyelemmel vagyunk arra, hogy egy kulturális rendezvény szerepet játszhat a hagyományok ápolásában, úgy a zenei fesztiválok esetében ez hogyan mutatkozik meg a zenei műfajok iránt mutatott érdeklődésben, a turisták körében? 4.) A hagyományok ápolásánál maradva, a fesztilákon mennyire fontos szempont az ételválasztásban a hagyományos magyar étel, illetve a tájjellegű étel? Célkitűzéseim voltak a szakdolgozatban:   Elsődlegesen arra vállalkoztam, hogy a kis- és közepes, hazai zenei fesztiválokon jellemző étkezési szokásokat megvizsgáljam a magyar utazók és turisták körében. A munkámban nem vállalkoztam arra, hogy a zenei fesztiválok körét kiterjesztve, megvizsgáljam változik-e a magyar utazók és turisták étkezési szokása a nagyobb zenei fesztiválokon. Nem vállalkoztam továbbá arra, hogy a magyar utazók és turisták mellett a külföldiek étkezési szokásait felmérjem. A kutatásban nem volt célom az sem, hogy kifejezetten egy-egy zenei fesztivál látogatóit vizsgáljam, étkezési szokásaik tekintetében. Célom volt továbbá felkutatni azokat a szakirodalmakat, amik a zenei fesztiválokon tapasztalható étkezési szokásokat, általában a magyar, felnőtt társadalom étkezési szokásait, a turizmus és ehhez kapcsolódóan a fesztiválok helyzetét tárja fel a járványhelyzet idejére koncentrálva. Törekedtem arra mindezek mellett, hogy kiemeljem a járványhelyzetet követő időszakra vonatkozóan a turizmus és ezzel a fesztiválok helyzetének javítását szolgáló fogyasztói magatartás megismerésében rejlő lehetőséget. Összesítve az eredményeket érdekes információkhoz juthatunk, ha figyelembe vesszük a tényezőket és kiindulópontokat, amelyeknek a során a kutatásom elindult. Véleményem szerint az Y generáció számára a fesztiválokon való étkezési szokásaik eltérnek a mindennapi élettől, és a jövőben is hasonló eredményekre számítanék, hiszen aki ellátogat egy zenei fesztiválra az egy kilép a mindennapjaiból és átengedi magát egy olyan helyzetbe, ahol máshogyan cselekszik, mint általában, hiszen valahol ez is lenne a fesztiválok lényege.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: étkezési kultúra, fesztivál, rendezvények, Y generáció, zenei fesztiválok
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:25
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:25

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet