A következetes nonprofit marketing szerepe a menhelyek sikeres működtetésében

Halász Viktória (2022) A következetes nonprofit marketing szerepe a menhelyek sikeres működtetésében. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_Halasz_Viktoria..pdf] PDF
Szakdolgozat_Halasz_Viktoria..pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A nonprofit szervezetek keményen dolgoznak azon, hogy különböző társadalmi problémák megoldásával segítsék a közösségünket. Mint az tudjuk, ezen szervezetek, adományozókból, önkéntesekből, szponzorokból stb. tartják fent magukat, ezért az embereknek ismerniük kell a tevékenységüket és bízni abban, hogy támogatásukkal jó célt szolgálnak majd. A bizalom kiépítéséhez és az ismertség növeléséhez pedig a tudatos marketing elengedhetetlen a nonprofitok számára. Dolgozatomban a számukra legmegfelelőbb marketing eszközök kutatása mellett, kitérek az állatmenhelyek tudatos marketingének fontosságának vizsgálatára is, mindezt úgy, hogy a fogyasztói oldal támogatási szokásai mellett, az adományozás pszichológiai vonatkozásait is megvizsgálom.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: kommunikációs eszközök, marketingeszközök, marketingkommunikáció, nonprofit szektor, nonprofit szféra
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:23
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:23

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet