Rendezvények a Benczúr Hotelben

Algács Dániel (2022) Rendezvények a Benczúr Hotelben. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Rendezvények a Benczúr Hotelben.pdf] PDF
Rendezvények a Benczúr Hotelben.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Projektmunkámban igyekeztem a vendéglátás, azon belül a rendezvényi ágazat feltérképezését előtérbe helyezni. Szót ejtettem ezen szerteágazó, csodálatos ugyanakkor olykor igazán embert próbáló szakma történelméről, honnan indultunk, hová tartunk, elődjeink hogyan segítették ezen szakma egyben tartását, elindulását és felvirágoztatását. Kifejtettem és meghatároztam a rendezvényt, mint fogalmat, a lehetséges helyszíneit és szót ejtettem a rendezvényekről általánosságban. Ezek után következett a komplex szállodai rendezvényszervezés rész. Itt megszerzett tudásomat egészítettem ki pár remek könyvvel. Szó volt a rendezvényes iparág munkaerőkapacitásáról, áringadozásairól, magáról az árak kialakításáról és a rendezvényi értékesítésről. Ezen felül taglaltam a rendezvényt megelőző mozzanatokat, határidőket amiket fontos, ha betartunk ebben az iparban. Gyakorlati helyemül és kutatásom céljául a Benczúr Hotelt választottam. Megfogalmaztam objektív módon illetve szubjektív, magam által ez idő alatt észlelt mozzanatokat, hibákat, erősségeket, gyengeségeket.  Sok éve jelentős forgalmat bonyolít le, holott „csak” 3 csillagos szállodáról beszélhetünk, mégis annyi és annyi vendég, megrendelő számára nyújt egy biztos pontot, hogy megszámolni se lehet.Kutatásomban kitértem a szálloda SWOT analízisére melyben kifejtettem minden fontos tényezőt amiben erősséget vagy éppen fejlődni valót láttam.Elemeztem a rendezvényi étlapjukat is, mely bátran mondható egy remekül össze állított és jól megkomponált kiajánlásnak, melyről több vendég észrevétel is árulkodik.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: 21. század, rendezvény(ek), rendezvényszervezés, SWOT, vendéglátás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:22
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:22

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet