A kiégés és a szenvedélybetegségek összefüggésének vizsgálata az egészségügyben dolgozók körében

Horváth-Ozsuk Adrienn (2022) A kiégés és a szenvedélybetegségek összefüggésének vizsgálata az egészségügyben dolgozók körében. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Horváth-Ozsuk Adrienn_Szakdolgozat_MMH.pdf] PDF
Horváth-Ozsuk Adrienn_Szakdolgozat_MMH.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A többéves munkatapasztalatom során arra a feltevésre jutottam, hogy azok az egészségügyben dolgozó szakemberek, akik a munkájukban megélt nagy nyomás, sok stressz hatására, gyakran a kiégés szintjére jutnak, és nem kapnak megfelelő segítséget, gyakorta valamilyen káros szenvedély által, -mint öngyógyítási mód- ami lehet alkoholizmus vagy gyógyszerfüggőség próbálják meg oldani a feszültséget. Ezt az elméletemet próbáltam a kutatásom által igazolni vagy cáfolni.Körüljártam a kiégést, mint a széles társadalmat érintő „néma kórt”, majd kitérve az egészségügyön belüli jelentőségére a különféle kutatási eredmények tükrében. A szenvedélybetegségek témakörön belül pedig az alkoholizmust és a gyógyszerfüggőséget, és annak jelenlétét vizsgáltam az egészségügyben dolgozók körében.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Munkahelyi mentálhigiéné

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: alkoholizmus, egészségügy, gyógyszerfüggőség, kiégés, szenvedélybetegség
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:21
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:21

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet