Kalotaszeg turizmusának és turisztikai fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata

Orbán Boglárka (2022) Kalotaszeg turizmusának és turisztikai fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Orbán_Boglárka_Szakdolgozat .pdf] PDF
Orbán_Boglárka_Szakdolgozat .pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom központjában Kalotaszeg turizmusának vizsgálata áll. Mindenképpen olyan témát szerettem volna választani, mely közel áll a szívemhez.Témaválasztásomat indokolja a származásom, valamint ebből adódóan a desztináció iránti elhivatottságom. Mindemellett az általam választott téma vonatkozásában nem készült még átfogó kutatás, ennek hiányát szerettem volna pótolni. Dolgozatom tulajdonképpen két fő részre bontható. A szakdolgozat első, elméleti felében ismertetek minden olyan szakmai fogalmat, mely a témához kapcsolódik,  mint például a turizmus fajtái, turisztikai termékek, melyek a desztinációra jellemzőek.  A dolgozatom második felében már Kalotaszegen van a hangsúly. Fontosnak tartottam több oldalon keresztül, részletesen bemutatni a választott desztinációt, mivel a térség turisztikai hiányainak feltárása érdekében szükséges a desztináció turizmusának egészének átfogó ismerete. A dolgozatom célja tehát, hogy a desztinációban jelen lévő turisztikai hiányokat feltárja. A kutatást irányító fő kérdés, hogy Miben fejlődhetne turisztikai szempontból Kalotaszeg? A fő kutatási kérdés megválaszolását segítik az alábbi alkérdések: Mi jellemezi Kalotaszeg vendégkörét? Milyen módszerekkel lehetne fejleszteni Kalotaszeg turizmusát? Kalotaszeg turizmusának mely részei szorulnak fejlesztésre? Kutatásom céljának megvalósítása érdekében primer kutatást végeztem a kalotaszentkirályi falusi turizmus főszervezőjével, a Davincze Tours turisztikai iroda alapítójával Vincze-Kecskés Istvánnal. Mindemellett a kutatásomat kvantitatív adatokkal is szerettem volna alátámasztani, ennek érdekében egy online kérdőív segítségével mértem fel a térségbe érkező potenciális turisták igényeit, valamint véleményét Kalotaszegre vonatkozóan. Kutatásom során arra az eredményre jutottam, hogy térségben számos fejlesztési potenciál rejlik. Dolgozatomban kitérek arra, hogy miként lehetne ezeket a fejlesztési lehetőségeket hatékonyan kihasználni. A javaslattételi részben kitérek arra is, hogy milyen fejlesztéseket lenne érdemes elvégezni a desztináció turizmusának fellendítése érdekében. Ilyen fejlesztési lehetőségek rejlenek például a térség infrastrukturális szerkezetében, marketingstratégiájában valamint a szakemberek képzésében. Szakdolgozatom elkészítése során igyekeztem, hogy egy olyan elméleti keretet hozzak létre, melyet segítségként szolgálhat a turizmusban érdekelt helyi döntéshozók számára.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Erdély, falusi turizmus, Kalotaszeg, kultúra, turisztikai fejlesztés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:21
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:21

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet