A belföldi turizmus és a Magyar Turisztikai Ügynökség médiakommunikációjának kapcsolata

Szabó Péter (2022) A belföldi turizmus és a Magyar Turisztikai Ügynökség médiakommunikációjának kapcsolata. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szabó_Péter_szakdolgozat.pdf] PDF
Szabó_Péter_szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A témám kiválasztásánál szem előtt tartottam, hogy mindenképp legyen személyes vonatkozása a szakdolgozatomnak, így ennek fényében választottam a témát. Dolgoztam több szállodában, innen jött a turizmus iránti szeretet, most pedig egy médiaügynökségnél dolgozom, ahol hozzá tudok férni kutatószoftverek segítségével a hazai médiaköltésekhez, kampányok mutatóihoz, így innen jött az ötlet, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség médiakommunikációjáról írjak dolgozatomban. Először bemutattam a turizmust általánosságban, majd a hazai turizmus kialakulását és jelenlegi helyzetét. Ezt követően az MTÜ marketingtevékenységeit vizsgáltam meg, kampányeléréseket, költéseket. Kutatásomban kíváncsi voltam arra, hogy hogyan vélekednek a kutatásomban részt vevők a látott kampányfilmekről, miről gondolják azt, hogy fejlődniük kéne még, illetve feltérképeztem az utazási szokásaikat, a döntéseiket leginkább befolyásoló tényezőket. Kíváncsi voltam még arra is, hogy tükrözi-e a belföldi turizmus volumene a kampányokra fordított összeget, melyre nemleges válasz született a kutatásom alapján. A kutatási kérdéseim köré egy 20 kérdésből álló, 2 kampányfilmet tartalmazó kérdőívet hoztam létre, melyben felmértem a kitöltők utazási motivációit a főbb demográfiai adatok után, majd azt, hogy a kérdőívbe beépített kampányfilmekről mit gondolnak, milyen érzést vált ki belőlük, illetve azt, hogy hogyan lehetnének ezek még jobbak, valamint megpróbáltam feltérképezni egy nyitott kérdésből, hogy mi az szerintük, amivel a belföldi turisztikai kínálat kedvezőbb lehet számukra.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fábián Tamás
Belső
Mesteroktató; Turizmus Tanszék; KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: belföldi turizmus, kampányok, Magyar Turisztikai Ügynökség, média, turizmus, turizmusmarketing
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Júl. 15. 11:21
Utolsó módosítás: 2022. Júl. 15. 11:21

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet