A válás hatása a munkahelyi teljesítőképességre

Fekete-Takács Csilla (2022) A válás hatása a munkahelyi teljesítőképességre. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Szakdolgozat_Fekete-Takács Csilla_2021.pdf] PDF
Szakdolgozat_Fekete-Takács Csilla_2021.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom megírása közben mélyebben beleástam magam a válás lélektanába, bemutattam a válás folyamatát, a felé és az ellene ható motívumokat. Az egyértelmű volt számomra, hogy hatással vannak a magánéleti problémák a munkahelyi teljesítőképességre, de a válás és annak előzményei is sokkal nagyobb magánéleti krízist jelentenek, mint azt gondolnánk. Sajnos a válás az a krízis, ami borít mindent. Kibillenti az embert a lelki egyensúlyból. Ezzel persze sok kárt okoz egy család életében és mind emellett számos más olyan hozadéka van, ami nehézséget jelent. Az esettanulmányban Zsófi példája hívta fel a figyelmemet néhány addig nem vizsgált problémára. Az egyik ilyen a munkaidő kérdésköre. A gyermekét egyedül nevelő szülők nagy részének szüksége van a havi biztos jövedelemre, számukra nehézséget okozhat, ha nem tudják összehangolni a munkaidő kezdetét és a nevelés oktatási intézmények nyitását. Zsófi esetében nagyon nagy segítség volt főnökének rugalmas hozzáállása. Probléma továbbá a megromlott anyagi helyzet, érdemes lenne azzal kapcsolatban kutatást végezni, hogy válás esetén milyen kedvezményekre, segélyekre jogosultak a gyermekükkel egyedül maradt szülők és azokat pontosan mikortól vehetik igénybe, mert lehet csak a válás kimondása után, de az is előfordulhat, hogy semmilyen anyagi támogatásra sem számíthatnak, ha a korábbi társuk nem akar, vagy nem tud ilyen segítséget nyújtani. A primer kutatásom során az körvonalazódott, hogy a munkahelyi mentálhigiéné itthon még korai fázisban van, de mindenképp van létjogosultsága, főként a felnövekvő generáció hozza magával a nagyobb igényt, de biztos vagyok benne, hogy a koronavírus járvány miatti bezártságnak is lesznek olyan hatásai, amelyek miatt fókuszba kerül a mentális segítségnyújtás lehetősége. A segítségnyújtás a munkahelyi közeg részéről a meghallgatás szintjén működik, sokat jelenthet, ha a vezetőség rendelkezik az empátia, elfogadás és tolerancia készségekkel. Intézményes keretek között, azonban igen ritka a dolgozók mentális megsegítése. A kutatásaim alapján úgy érzem ennek nem kizárólag a mai magyar vállalati kultúra az oka. Egyszerűen sokszor az igény sem mutatkozik. A magánéleti problémák egy munkahelyen kvázi tabunak számítanak és az emberek nem szívesen vesznek igénybe pszichológiai segítséget. Még nem tartunk ott, ahol a nyugati országok, ahol természetes, hogy szakember segítségét kérik az emberek a lelki problémáik megoldására. Bizonyos cégek oldaláról vannak ugyan próbálkozások a mentálhigiénés segítségnyújtásra, de mindhiába, ha nincs meg a kellő nyitottság az alkalmazottak részéről. Ennek ellenére úgy vélem csak idő kérdése, hogy ebben változás álljon be. Az a tapasztalatom, hogy a mai gyerekek és fiatalkorúak már szívesebben élnek a lelki segítségnyújtás különböző lehetőségeivel és ebben a szülők is támogatást nyújtanak. Én magam is kértem segítséget a kisfiamnak, amikor a költözés miatt beilleszkedési problémái voltak, és sok olyan barátom és ismerősöm van, ahol teljesen természetes és elfogadott a pszichológiai segítség. Ha egy gyermeknek nem úgy alakul a mozgásfejlődés ahogy kellene, akkor elviszik gyógytornára, ha a beszédfejlődéssel van probléma, akkor pedig logopédushoz és ha úgy érzi a szülő, hogy lelkileg kell picit támogatni a gyermeket, de egy ponton ő már kevésnek érzi magát, akkor elmennek pszichológushoz. A mai szülők egy része nagy odafigyelést fordít arra, hogy a gyermek lelki világa kiegyensúlyozott és egészséges legyen, sőt akár képesek a gyermekek nagykorúvá válásáig együtt maradni, még akkor is, ha a jövőt nem együtt képzelik el. Hogy ezzel jót tesznek-e a gyermekeknek, érdemes lehet vizsgálni, de valószínűleg minden eset egyedi. Az viszont érdekes kérdés lehet, hogy milyen valószínűséggel válnak el később azok a felnőttek, akik szülei a gyermekük nagykorúvá válása után váltak el. Ahogy fentebb láttuk, a válásnak mindenképp vegyes hatása van a munkahelyi teljesítőképességre. Előfordul, hogy a válás neurotizáló hatásai erősek és deviáns viselkedési formák jelennek meg, amit a munkáltatónak már rövid távon is kezelnie kell annak érdekében, hogy a sérült egyén ne tehessen komoly kárt a szervezetben. Előfordul azonban az is, hogy az egyén a munkába menekül a krízishelyzet és a gyász feldolgozása érdekében. Vajon az így munkamániássá vált egyén különböző időtávokon mennyire tekinthető hatékony, kreatív és jól alkalmazkodó munkavállalónak? Kérdés, hogy a munkáltatók mennyire akarnak egészséges alkalmazottakat maguk mellett tudni? Véleményem szerint ezek nagyon izgalmas kérdések, de megválaszolásuk egy másik alkalomra marad.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Munkahelyi mentálhigiéné

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Hübner Andrea
Belső
egyetemi tanársegéd; Pedagógia Tanszék; KVIK

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: demográfia, krízis, mentálhigiéné, teljesítőképesség, válás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 10:02
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 10:02

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet