A Gyulai kolbász márka megalakulása, sikerének kulcsa a hazai piacon és/vagy a nemzetközi piacon

Fodor Sára (2021) A Gyulai kolbász márka megalakulása, sikerének kulcsa a hazai piacon és/vagy a nemzetközi piacon. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_Fodor Sára_2021-2022.pdf] PDF
szakdolgozat_Fodor Sára_2021-2022.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom célja, hogy kutatásomban bemutassam, hogy a „Gyulai” márka hogyan tudta megőrizni, s továbbfejleszteni hírnevét hazánkban, valamint a világ számos pontján. Emellett kihívásnak, illetve célnak tekintem azt is, hogy kutatásomban marketing szempontból is rávilágítsak arra, hogy mit is jelent az, ha egy terméket Hungarikumnak választanak, s milyen előnyök származnak abból, ha egy márka/termék elnyeri ezt a megtisztelő titulust.Mindezek mellett, célom, hogy dolgozatomban bebizonyítsam azt, hogy a márka mennyire, s miként tudja megállni a helyet saját piacán, amellett, hogy számos nagy, neves márkával kellett megküzdenie az évek során.Mindenféleképpen szeretném megvizsgálni a célcsoportot, földrajzi hely, korcsoport és nemek szerinti bontásban, hiszen ezzel tudok nagyobb rálátást kapni a piac minden szegmensére.Célom, minél több elemzést végezni kutatásom során. Fontosnak tartom azt, hogy SWOT elemzésen keresztül még jobban megismerjem, s bemutassam a választott márka erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit, s veszélyeit, valamint a Porter-modell segítségével kívánom ismertetni az iparágon belül versengő vállalatoknak a jellemzőit. Ezen kívül  versenytárs elemzést is el szeretnék végezni.Kvantitatív kutatást végzek, amelyhez kérdőívet készítek, továbbá kvalitatív kutatást is végzek, amely során a Gyulahús Kft. jelenlegi menedzserével, Tamáskovitsné Gila Évával fogok mélyinterjút készíteni, illetve a Gyulahús Kft.-nél több, mint 30 évig dolgozó dr. Csarnai József lesz szintén a segítségemre.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Gyulai márka története, interjú, kérdőív, márkaelemzés, versenytárs elemzés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 09:56
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 09:56

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet