A diszkont légitársaságok piacra lépésének hatásai a charter piacra

Kővágó Eszter (2021) A diszkont légitársaságok piacra lépésének hatásai a charter piacra. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Kővágó Eszter (SP0EUI) szakdolgozat.pdf] PDF
Kővágó Eszter (SP0EUI) szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Elemzésem alapján megállapíthatjuk, hogy a low-cost vállalkozások versenytársai a charter légitársaságoknak. A diszkontok megjelenése teljes mértékben felforgatta a globális turizmust. A folyamatos fejlesztések mellett a jegyárak csökkenése, illetve a piac kiterjedése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a repülés legyen a legelterjedtebb közlekedési forma a világon. A versenyhelyzet kiélesedésével az árak folyamatos csökkenését figyelhetjük meg. Az új trendek megjelenése évről évre egyre nagyobb hatást gyakorol az utazóközönségre. Az egyik legnagyobb változást minden bizonnyal az internet hozta az iparágba. Ennek előnye a globális mivoltából adódik, hiszen az információ olcsón és hatékonyan a világ bármely pontjáról bárki számára elérhető. Ezt kihasználva tudtak a diszkont légitársaságok rendkívül gyors ütemben fejlődni és elterjedni. Az emberek árérzékenyebbé váltak és átértékelődött bennük, hogy mit várnak el az utazástól. Azt figyelhetjük meg, hogy nő a kereslet a speciális turisztikai termékek iránt és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a városlátogatások és a rövidebb külföldi utazások. A fő üdülés hossza folyamatosan csökken, ugyanis az emberek szívesebben utaznak több alkalommal rövidebb időre, mint egy hosszabb utazás. Azt is észreveszhetjük, hogy a kifejezetten üdülő helyekre szervezett utazások száma lényegesen lecsökken. Ez a tendencia a koronavírus járvány előtt elkezdődött és a pandémia következtében is nagy valószínűséggel megmarad. Ez nagy kockázatot jelent az utazásszervezőknek, akik portfoliójukban leginkább üdülő övezetekre szerveznek utazásokat és bevételük lényeges hányadát a nyári időszakban tudják realizálni. Ennek következtében azt gondolhatnánk, hogy a diszkont légitársaságok óriási veszélyt jelentenek az utazási irodákra. A fapadosok elterjedése minden bizonnyal hatással volt a charter légitársaságokra, azonban ahogy a szakdolgozatomban azt már korábban is említettem, monopolhelyzet elérésére nem lesznek képesek. Számos olyan tényezőt kell figyelembe vennünk az utazási szokások és az utazóközönség szempontjából, amely a piacot formálja és átalakítja. A fapados modell működésének megértése a mai napig is sokaknak nem világos éppen ezért van az, hogy számos panaszt hallunk az elégedetlen utasoktól. A hazai charter forgalom alakulásából arra következtethetünk, hogy még mindig lényeges kereslet van az utazási irodák szolgáltatásaira és a charter járatok iránt. Sokan gondolják azt, hogy számukra terhet jelentene, ha nekik kellene időt eltölteniük a szervezéssel ezért szívesebben költenek el esetlegesen egy magasabb összeget annak érdekében. hogy az utazási iroda egy kész csomagot állítson össze számukra. Generációs különbségekből adódóan az internet használatának nem ismerete is az utazási irodáknak kedvez. Egy másik nagyon fontos előnye a szervezett utazásoknak a biztonságérzet meglétéből is adódik, hiszen az utazásközvetítő mindenben az utas mellett áll és biztosítja arról, hogy semmiféle meglepetés ne érhesse az út alatt. A legideálisabb helyzet mindenképpen az lenne, ha az úticélunk egy olyan ország lenne, amelynek valamilyen szinten ismerjük a hivatalos nyelvét, de legalább egy közös nyelv használatára lennénk képesek. Egy másik visszatartó tényező lehet még az is, hogy azok, akik nem beszélnek idegen nyelven nehezebben vágnak bele egy külföldi útba. Az ő esetükben biztonságot jelent, ha szervezett utazás keretein belül mennek, mivel részükre az iroda a kiutazó nyelvén biztosít programokat és idegenvezetőt.  Az elmúlt évtizedek statisztikai adatai azt mutatják, hogy a fapadosok térnyerése megfékezhetetlen és egyre kisebb piaci rést hagynak versenytársaiknak. Éppen ezért fontos, hogy a charter és a hagyományos légitársaságok időben tudjanak reagálni a rendkívül gyors ütemű változásokra és turizmust formáló trendekre annak érdekében, hogy ne szoruljanak ki a turistákért folyó „harcból”.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: csőd, költségelemzés, légiközlekedés, utazási irodák, utazásszervezés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 09:55
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 09:55

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet