Az esküvők világa Kelet-Ázsia országaiban (Japán, Kína, Dél-Korea)

Tibori Teodóra Viktória (2021) Az esküvők világa Kelet-Ázsia országaiban (Japán, Kína, Dél-Korea). Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Tibori_Teodóra_szakdolgozat_2021.pdf] PDF
Tibori_Teodóra_szakdolgozat_2021.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Jelen dolgozatomban a Kelet-Ázsia országaiban (Japán, Kína és Dél-Korea) jelen lévő esküvői kultúrát, valamint az ezzel kapcsolatosan megjelenő esküvőszervezői szolgáltatásokat és az arra mutatkozó igényt vizsgáltam. Úgy gondolom, hogy a házasságkötés egy, szorosan a vallási elhatározáshoz kötődő esemény, ezért a szakirodalmakban először a területen megjelenő vallási irányzatokat vizsgáltam, melynek eredményeiről a munkám „vallási áttekintés” című fejezetében olvashattak. Megvizsgáltam országonként a vallási megoszlást, valamint a főbb vallások és filozófiai irányzatok jellemzőit is bemutattam. Ezután tértem át magukra az esküvőkre. Először Japán, majd Kína, végül pedig Dél-Korea területén belül vizsgáltam a házasságkötés napjához kapcsolódó szokásokat, valamint az ezekben bekövetkező változásokat. Említettem az esküvő részleteinek kidolgozásakor figyelembe venni érdemes tényezőket (pl. japán naptár szerint szerencsésnek vélt nap kiválasztása dátumként), kiemeltem fontos szimbólumokat (pl. a kettős boldogság szimbóluma – Kína), valamint bemutattam érdekességeket (pl. tömeges esküvők Dél-Koreában) is. Ezek mind a szekunder kutatásom eredményei voltak. A munkám második felében a saját kérdéseimre kerestem a választ, közvetlenül a hétköznapi emberek véleményének megkérdezése, majd az eredmények elemzése által. Készítettem egy kérdőívet, amelyet a rengeteg segítségnek köszönhetően sikerült eljuttatnom az általam vizsgált országok állampolgáraihoz, így releváns válaszokat kaphattam. A felmerült nehézségek ellenére sikerült egy interjút is lebonyolítanom a japán vállalkozó, Mie Watanabe közreműködésével. Bemutattam az általam alkalmazott kutatási módszereket és a kapott eredményeket. A dolgozatom lezárásaként igyekeztem tovább gondolni a kutatásom eredményeit, összegyűjteni az általam fontosnak tartott következtetéseket, valamint megfogalmazni néhány egyéni javaslatot is a vizsgált terület esküvőszervezéséhez kapcsolódóan. A kreativitásomat és a dolgozatom elkészítése érdekében folytatott kutatásaim eredményeit felhasználva megpróbáltam kigondolni egy új üzleti lehetőséget, amely egy, a kutatásaim alapján egyre növekvő piac igényeinek a kielégítésére szolgálhat itt Budapesten. A projekthez kapcsolódóan csupán az ötletet mutattam be, pusztán elméleti felvetésként. A későbbiekben, amennyiben lehetőségem nyílik rá szívesen vizsgálnám a rendezvényhelyszín kialakításának megvalósíthatóságát, költséghatékonyságát is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Dél-Korea, esküvők, esküvőszervezés, Japán, Kelet-Ázsia, Kína.
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 09:55
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 09:55

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet