Rendezvénypiaci trendek megjelenése az esküvőknél

Malik Réka (2021) Rendezvénypiaci trendek megjelenése az esküvőknél. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of BGE_KVIK_szakdolgozat_MalikReka_20211207.pdf] PDF
BGE_KVIK_szakdolgozat_MalikReka_20211207.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (758kB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom fő célja az volt, hogy megismertessem a rendezvénypiaci trendeket, amelyek napjainkra beépültek az esküvőszervezésbe is. Válaszokat kerestem ezeknek a trendeknek a beolvadására, hogy miként jelennek meg ennek a csodás szakmának a szívében és lelkében, mennyire tudnak az esküvőszervezők és szolgáltatók azonosulni ennek a virágkorát élő szakmának a változásaival. Dolgozatom elejében szekunder kutatásként történelmi, illetve szakirodalmi áttekintéseket helyzetem előtérbe. Betekintést kaptam a 2022-es trendekre vonatkozóan is, amelynek segítségével nemzetközi kitekintéssel is színesítettem a témám. Szakdolgozatom második felének fő témája pedig a primer kutatásra épült, ahol esküvőszervezőkkel és szolgáltatóikkal készítettem mélyinterjút. Alanyaim kiválasztásában mindenképp nagy szerepet játszott, hogy mindegyik fajta kérdésemre választ tudjak kapni és aktív tagjai legyenek ennek a szakmának. Később megvizsgáltam, hogy egyénenként miként érzékelik a trendek változásának hatásait a rendezvényszervezésből az esküvőszervezésbe. Ezekből a későbbiekben következtetéseket vontam le, hogy szervezők és szolgáltatók között milyen területekben van különbség, valamint milyen módon érzékelhetőek a változások és milyen irányba halad ez a szakma.A szakdolgozatom végéhez érve már egy tiszta képet kaptam azzal kapcsolatban, hogy hogyan és miként változtak a rendezvénypiaci trendek az esküvőszervezésnél és az esküvőknél. Mind szervezői és mind a szolgáltatói oldal nevében kijelenhetem, hogy rengetek változott a piac az elmúlt években, amire a koronavírus csak még jobban rásegített. A szervezők egyértelműen érzik, hogy felgyorsult a változások tempója és ha meg szeretnénk maradni a szakmában, akkor nem szabad kiesni a ritmusból.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Róbert Nóra
Belső
Mestertanár; Turizmus Tanszék; KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: digitalizáció, házasságkötések, környezettudatosság, rendezvényszervezés, trendek
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 09:55
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 09:55

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet