A konferencia rendezvények szakmai trendjei

Dér Denissza Roberta (2021) A konferencia rendezvények szakmai trendjei. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Dér_Denissza_Roberta_szakdolgozat.pdf] PDF
Dér_Denissza_Roberta_szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (876kB)

Absztrakt (kivonat)

A Konferencia rendezvények témát azért választottam, mert tanulmányaim során sok tapasztalatot szereztem a rendezvények világában, ezen belül főként az üzleti jellegű rendezvények szervezésében. Középiskolás tanulmányaimat a Xántus János Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Középiskolában folytattam. Minden nyáron kötelező szakmai gyakorlatot kellett teljesítenünk, így két nyáron át (2016-2018-ig) a Duna Incentives, Traning & Events rendezvényszervező cégnél voltam gyakornok, valamint ezen felül is hívtak rendezvényeikre, mint ott dolgozó hostess. A szakmai gyakorlatom alatt volt lehetőségem belelátni a szervezési folyamatokba és a kivitelezésekbe is egyaránt, míg a hostess munkák alatt egy-két megbeszélésen és a rendezvényeken való részvételen kívül nem volt több teendőm. A cégnél töltött idő alatt főként családi sportnapokat szerveztünk, amelyeknél forgatókönyvet kellett összeállítanom, kellékeket intézni, szolgáltatókkal egyeztetni és helyszínbejáráson részt venni. Legnagyobb rendezvények, amiken általuk részt vettem a Volánbusz családi nap, Év Sportolója Gála és az AIPS Europe Sport Media Summit. Az egyetemi tanulmányaim alatt Utazás- és rendezvényszervezésre szakosodtam, amelynek köszönhetően több specifikusan rendezvényszervezéssel kapcsolatos órán vehettem részt. 2020. január elején csatlakoztam a Robert Bosch Kft. csapatához, mint a Power Tools osztály asszisztens gyakornoka, ahol a közvetlen főnököm foglalkozott a részleghez tartozó rendezvények megszervezésével. Érkezésemkor belekerültem a februárra tervezett Sales Marketing Meeting szervezésébe, ahol szintén részt vehettem megbeszéléseken, tervezéseken, szolgáltatókkal való kapcsolattartásban és a további fontos munkálatokban. Ezzel párhuzamosan felkértek a User Visit rendezvények megszervezésének és lebonyolításának kisegítéséhez is, amely évente több alkalommal kerül megrendezésre és az első esemény szintén februárban volt esedékes. A Sales Marketing Meeting több, mint 150 fővel tervezett rendezvény, míg a User Visit csupán 12 fős rendezvény volt. Azonban, ami közös volt mindkettőben, hogy üzleti jellegű, valamint több napos rendezvények voltak. A két fő rendezvény mellett több és kisebb workshopok, illetve meetingek megszervezésével is foglalkoztam, amelyek főként tárgyaló foglalást, étel és ital bekészítést, valamint előzetes takarítást igényeltek. A vírushelyzetre való tekintettel, ezek az események felfüggesztésre kerültek. Az évek alatt szerzett rengetek tapasztalat és szakmai kíváncsiság vezérelt, hogy ezt a témát válasszam. Motivált az is, hogy későbbi munkáim során hasznosíthassam azt a plusz tudnivalót, amit a dolgozat megírása közbeni kutatásokból kinyerhetek. Az egyetemi éveim után továbbra is ezen a vonalon szeretnék tovább haladni és rendezvényekkel foglalkozni, bármilyen formában. A koronavírus által elmaradt további tapasztalat nélkülözése miatt szeretnék mélyebbre ásni ebben a témában és kutatásokat végezni az online világ egyre nagyobb terjedésével kapcsolatban is. Dolgozatomban a konferencia rendezvényekhez kapcsolódó alapfogalmak ismertetése és ehhez a fajta rendezvény típusok lényegének bemutatása után szeretném megvizsgálni az online kontra offline rendezvények világát, valamint a Baumit Kft. rendezvényszervezési szokásait, taktikáit. Célom bemutatni a vírushelyzet alatt felmerült problémákat és azok megoldásait, illetve feltárni a jövőbeli igényeket is ezen a fronton. Kutatásommal szeretném bemutatni az online konferencia rendezvények pozitív és negatív tényezőit is. A dolgozatom első részében ismertetem a konferencia rendezvények pontos meghatározását, lényegét és szakmai trendjeit, ezzel bemutatva a sokszínűségét. Megvizsgálom ezeknek a fajta rendezvények megszervezésének és lebonyolításának a főbb összetevőit, valamint mivel lehetne ezeket a munkálatokat megkönnyíteni és ezáltal hibátlan eseményeket kivitelezni. Következő pontban az ilyen jellegű rendezvény helyszíneket szeretném ismertetni. Célom felhívni a figyelmet a modern kor által nyújtott új lehetőségekre és segítségre, amelyet dolgozatomat olvasói, illetve és későbbiekben engem alkalmazó cég is hasznosíthat. A szakirodalmi áttekintés többi részében bemutatom a koronavírus előtti hazai konferencia rendezvényekkel kapcsolatos helyzetet, a vírus okozta hatásokat, végül a vírus utáni következményeket. Ennek megírásához szeretnék felhasználni magyar és külföldi szakirodalmat, online cikkeket, valamint tanulmányaim során szerzett anyagokat. A szakirodalmi áttekintést szeretném kutatói munkákkal is alátámasztani, amit kérdőív és interjú formájában tervezek. Kérdőívet a Google Űrlap segítségével szeretném elkészíteni azután megosztom a közösségi média egyik felületén. Mélyinterjút a Baumit Kft. egyik marketingesével szeretném elkészíteni. Végül saját tapasztalataimat is szeretném ismertetni, amelyeknél önálló, de egyben fontos következtetéseimet is kifejtem.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: helyszín, hivatás turizmus, konferencia, koronavírus-járvány (COVID-19), rendezvény(ek), résztvevő, vendég
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Ápr. 02. 09:54
Utolsó módosítás: 2022. Ápr. 02. 09:54

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet