Üzleti és szervezeti kommunkáció elemzése a versenyszférában

Tribusz Fanni (2021) Üzleti és szervezeti kommunkáció elemzése a versenyszférában. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of SZAKDOLGOZAT_TribuszFanni .pdf] PDF
SZAKDOLGOZAT_TribuszFanni .pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom elsődleges célja volt, hogy bemutassam az üzleti élet egyik legfontosabb részét, a kommunikációt, illetve az azt befolyásoló, vagy éppen támogató részeit.Célom volt, hogy ismertessem azokat a külső és belső környezeti tényezőket is, melyek a szervezet változását eredményezhetik.Mindezek a jelenségek bemutatására a kutatásom során meghallgatott tapasztalatok mentén haladtam, elsőként igyekeztem bemutatni a megemlített problémák elméleti hátterét, majd a konkrét gyakorlati példák ismertetésére is sor került. A kutatást primer kutatás keretein belül fókuszcsoportos mélyinterjúval végeztem, amit különböző beosztású, korú és tapasztalattal rendelkező személyekkel készítettem.Három hipotézist állapítottam meg, és úgy gondolom, hogy a szakdolgozatom elején megfogalmazott kérdésekre reális választ kaptam, ezáltal a kutatómunkát sikeresnek értékelem.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: kommunikáció, kommunikáció az üzleti életben, szervezetek, tárgyalástechnika, vállalati kommunikáció
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 22. 08:19
Utolsó módosítás: 2022. Már. 22. 08:19

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet