A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénzügyi elemzése 2018-2020 közötti adatok alapján

Rácz Viktória Angelika (2021) A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénzügyi elemzése 2018-2020 közötti adatok alapján. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_Rácz Viktória Angelika.pdf] PDF
Szakdolgozat_Rácz Viktória Angelika.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban elemzem a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 2018-2020-as beszámolóját és stratégiai tervét, melyben kifejti, hogy mi volt az adott év tervezett és megvalósult adat a mérleg és eredménykimutatás tételeiből. Első fejezetben a gyógyturizmus szerepét ismertetem a turizmusban, majd  a második fejezetben bemutatom a céget és telephelyeit. Ezt követően a harmadik fejezetben ismertetem a BGYH versenytársait mind hazai mind nemzetközi szinten. Majd először elméleti szinten ismertetem a mérleg és eredménykimutatás jelentőségét, tartalmát a negyedik fejezetben. Ezután megkezdem a pénzügyi elemzést először a vagyoni helyzetet vizsgálom az ötödik fejezetben, majd a pénzügyi helyzetet a hatodikban és végül a jövedelmezőségi helyzetet veszem górcső alá a pénzügyi mutatók elemzésével. A teljes kép megismeréséhez végül a cég saját stratégiai terveit vizsgálom meg 2018-2020-ig, azt, hogy az adott intervallumban milyen arányban sikerült a terveket megvalósítani. Végül a kapott információk ismeretében, megválaszolom a kutatási kérdésemet,  hogy a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénzügyi és jövedelmezőségi helyzete stabil, és elég stabil vállalkozás ahhoz, hogy kibírja az akár elhúzódó COVID 19 járványt is. Majd alternatív megoldásokat javaslok a cég számára az esetlegesen elhúzódó covid időszak esetén.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Hamar Farkas
Belső
főiskolai docens; Közgazdasági és Üzleti Tudományok Tanszék; KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: beszámoló, elemzés, eredmény adatok, jövedelmezőség elemzése, mérleg, pénzügyi mutató, stratégiai terv, vagyoni helyzet
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 22. 08:17
Utolsó módosítás: 2022. Már. 22. 08:17

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet