A tömegturizmus hatásai, kihívásai és megoldásai az európai városok tekintetében – kiemelve Barcelona és Budapest helyzetét

Szabó Stella (2021) A tömegturizmus hatásai, kihívásai és megoldásai az európai városok tekintetében – kiemelve Barcelona és Budapest helyzetét. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_SzabóStella.pdf] PDF
Szakdolgozat_SzabóStella.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (779kB)

Absztrakt (kivonat)

Napjainkban a turizmus szektorának egyik legkomolyabb problémája az overtourism kialakulása és jelensége lett világszerte. A tömegturizmus részletes bemutatása mellett, megismerhetjük annak pozitív, illetve negatív hatásait, valamint kihívásait az európai városok tekintetében, kiemelve Barcelona és Budapest helyzetét. A cél, választ találni azokra a kérdésekre, hogy a túlzott turizmus milyen következményeket is okozott akár a környezeti, akár a társadalmi rétegekben, illetve javaslatokat tenni ezek megoldására. Ezenfelül, megvizsgálhatók a már meghozott intézkedések és azok eredményessége is egyaránt az említett városokban. A téma aktualitásához kapcsolódóan fontos megemlíteni a koronavírus okozta körülményeket is a turizmus szektorában, hogy miként is befolyásolta a pandémiás helyzet a tömegturizmus jelenségét Barcelonában és Budapesten.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Barcelona, Budapest, fenntartható turizmus, overtourism, tömegturizmus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 22. 08:15
Utolsó módosítás: 2022. Már. 22. 08:15

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet