Trendek a vendéglátásban és azok fogyasztói döntésre gyakorolt hatásainak vizsgálata

Barátosi Botond (2021) Trendek a vendéglátásban és azok fogyasztói döntésre gyakorolt hatásainak vizsgálata. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Trendek a vendéglátásban és azok fogyasztói döntésre gyakorolt hatásainak vizsgálata -  Barátosi Botond.pdf] PDF
Trendek a vendéglátásban és azok fogyasztói döntésre gyakorolt hatásainak vizsgálata - Barátosi Botond.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Magyarországon a vendéglátás, mint gazdasági tevékenység nagy népszerűségnek örvend. Számtalan egyén és család kezdte el vállalkozását ebben a szektorban abban a reményben, hogy álmát megvalósítsa, illetve a napi betevőjét megteremtse. Azonban 2020 egy igazi káoszt hozott a vendéglátásban megszokott rendbe. A koronavírus járvány által okozott válság, illetve az állandóan váltakozó nyitási és zárási időpontokból következő bizonytalanságok miatt ebben a szektorban olyan új trendek ütötték fel a fejüket, melyek gyökeresen megváltoztatták az iparágat. A kutatásom során azt vizsgálom, hogy milyen változások történtek a vendéglátásban az elmúlt néhány évben, valamint bemutatom a korábban és manapság uralkodó tendenciákat. Ismertetem a különböző generációk fogyasztói szokásainak különbségeit, végül kitérek a jövőben várható új irányzatokra is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Vendéglátás Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: étterem, fenntartható fogyasztás, helyi termék, szezonalitás, trendanalízis, trendkutatás, vendéglátás
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 22. 08:14
Utolsó módosítás: 2022. Már. 22. 08:14

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet