A digitalizáció és az azzal együtt járó innovációs lehetőségek hatása a hazai kis- és középvállalatokra, valamint az e-kereskedelem jelentősége

Földes Csaba (2021) A digitalizáció és az azzal együtt járó innovációs lehetőségek hatása a hazai kis- és középvállalatokra, valamint az e-kereskedelem jelentősége. Pénzügyi és Számviteli Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat-BVTAAO.pdf] PDF
Szakdolgozat-BVTAAO.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)
[thumbnail of BA_O_földes_csaba.pdf] PDF
BA_O_földes_csaba.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (382kB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a digitalizáció hatásának vizsgálata a hazai kis- és középvállalati szektorban. Ahogy a világ többi részén úgy hazánkban is érezhető a digitalizáció hatása. Szinte minden ágazatra kiterjed beleértve a vállalati szektort is. Megfigyelhető, hogy az utóbbi évtizedben megnőtt az online működő vállalkozások száma, ami a digitalizáció hozadéka. Manapság elvárható egy fejlődésre hajlandó vállalattól, hogy rendelkezzen online megjelenéssel, hiszen ezáltal képes egyszerűbben elérni a fogyasztókat. A hazai kis- és középvállalati szektorról elmondható, hogy minimális lemaradásban van az Európai Unió többi országának vállalati szektorához képest, de ez a lemaradás nem jelentős, hiszen a hazai vállalatok emelkedő tendenciát tanúsítanak a digitalizáció terén. Annak érdekében, hogy pontos képet kapjak a hazai kkv szektor helyzetéről kutatási kérdéseket fogalmaztam meg. Többek között a kutatási kérdéseim közé tartozik, hogy: „Vajon ténylegesen emelkedő tendenciát mutat a hazai kis- és középvállalati szektorban a digitalizáció és a vele járó fejlesztések?”, valamint, hogy „Milyen eszközöket használnak a vállalatok a digitalizációs folyamataikban?”. Ezeken felül kutatási területembe helyeztem az innovációs és digitalizációs hajlandóság vizsgálatát és az e-kereskedelem feltérképezését hazánkban. Ezen területek vizsgálatához elméleti szakirodalmak kutatását végeztem. Többek között vizsgálásra került a digitalizáció, az innováció, az e-kereskedelem, valamint a CRM (Customer Relationship Management) rendszerek fogalma és eszközei. A szakirodalmi áttekintést követően 5 darab hipotézis került felállításra, amik egyaránt körülölelik a digitalizációt és annak környezetét. A meghatározott hipotézisek a következők: 1) A hazai kis- és középvállalati szektorban a digitalizáció és a vele járó fejlesztések növekvő tendenciát mutatnak. 2) A hazai kis- és középvállalatok digitális versenyképesség szempontjából közepes/átlagos szintet képviselnek. 3) A kkv-k árbevételének növekedése évente átlagosan eléri a 2%-ot. 4) A kereskedelemmel foglalkozó kisvállalatok többféle digitális eszközt alkalmaznak a vállalat működtetése során, mint a szolgáltatással foglalkozó kisvállalatok. 5) Azok a vállalatok, amelyek nem a közép-magyarországi régióban helyezkednek el azoknak kisebb hajlandóságuk van a digitalizációra és az innovációra.  A hipotézisek vizsgálatához elengedhetetlen egy primer kutatás létrehozása, amely ebben az esetben egy 16 kérdésből álló kérdőíves felmérés formájában jött létre. A kutatás egészét tekintve vegyes, hiszen primer és szekunder adatokat egyaránt alkalmaz. A kérdőív 300 vállalati vezetőt célzott meg, amelyek közül 64 darab vállalati vezető kitöltését sikerült elérni.  Az eredmények elemzése során kielégítő válaszokat kaptam, hiszen minden kérdésemre megfelelő választ kaptam. Ezen eredmények alapján megállapítható, hogy a hazai kis- és középvállalati szektor hajlandó a digitalizációra és a folytonos fejlődésre. Ennek érdekében többféle digitális eszközt alkalmaznak a különböző vállalati folyamatok során. A legtöbbet alkalmazott digitális eszköz a weboldal lett. Az említett eszközök többségében hatékonyan szolgálják a vállalatokat. A megkérdezettek 71,9%-a folytat elektronikus kereskedelmet, amiből következtethető, hogy hazánkban elterjedt az ekereskedelem. Továbbá megfigyelhető, hogy a digitalizációs fejlettség szinten tartása érdekében a megkérdezett vállalatok jelentős összegeket fordítanak a teljes vállalat fejlesztésére. A vállalati vezetők fontosnak tartják az innovációt, hiszen a megkérdezettek 56,3%-a gondolja úgy, hogy számára kiemelten fontos az innováció. Egyes szakirodalmak azonban másképp ítélik meg a hazai kkv-k innovációs hajlandóságát. Úgy ítélik meg, hogy a vállalkozások tisztában vannak ugyan az innovációval, de gyakran nem történik semmi érdemleges a vállalati innováció terén.  A kapott eredményekről összességében elmondhatom, hogy jelentős segítséget nyújtottak a hazai vállalatok megítélésében és a felállított hipotézisek vizsgálatához. Az elemzési folyamat után megállapítottam, hogy az 5 darab hipotézis közül 4 beigazolódott. Csupán az utolsó hipotézis került megcáfolásra. A teljes kutatási folyamatot figyelembe véve elmondhatom, hogy kutatásom sikeresen zárult, hiszen minden kérdésemre megfelelő választ kaptam és széleskörű képet kaptam a hazai kis- és középvállalatok digitalizációs helyzetéről.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Pénzügyi és Számviteli Kar

Tanszék

Menedzsment Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Gazdálkodási és menedzsment

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: digitalizáció, digitális gazdaság, e-kereskedelem, innováció, kis- és középvállalkozás - KKV, üzleti innováció
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 11. 11:57
Utolsó módosítás: 2022. Már. 11. 11:57

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet