A keskeny nyomtávú vasút szerepe a magyarországi kirándulóhelyek turizmusában

Rózsa Petra (2021) A keskeny nyomtávú vasút szerepe a magyarországi kirándulóhelyek turizmusában. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat-Rózsa Petra.pdf] PDF
Szakdolgozat-Rózsa Petra.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Absztrakt Dolgozatom fő témája a keskeny nyomtávú vasutak szerepe a magyarországi kirándulóhelyek turizmusában. Dolgozatom jelentős része három hazai kisvasút elemzésére épül: Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút, Lillafüredi Állami Erdei Vasút, Királyréti Erdei Vasút. A dolgozatom célja, hogy betekintést kapjak arról, hogy országunk lakosai hogyan viszonyulnak a kisvasúti turizmushoz, továbbá, hogy megismertessem az olvasókkal a keskeny nyomtávú vasutak jelenlegi helyzetét, keresletét, illetve javaslatokat fogalmazzak meg az esetleges jövőbeli fejlesztésekre, újításokra vonatkozóan. Kutatási eredményeim bemutatásával szeretnék egy átfogó képet adni a magyarországi kisvasutak látogatottságáról, az utazók demográfiai jellemzőiről, illetve utazásuk okairól. Szakdolgozatom egyfajta kedvcsináló is egyben azoknak, akik még sosem utaztak kisvasúttal, de azoknak is, akik már igen, hiszen nagyszerű élményt nyújt az év bármely időszakában kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Primer és szekunder kutatási módszert is alkalmaztam a dolgozatom elkészítése során. A primer kutatásom abból állt, hogy személyesen kerestem fel kisvasúti turisztikai helyszíneket, ahol kiosztottam az általam összeállított kérdőíveket az utazóknak. Ami a szekunder kutatásomat illeti, könyvekből, folyóiratokból, online szakcikkekből tájékozódtam. Kutatásom az általános vasutak vizsgálatával indult, majd feltérképeztem a hazai vasutakat, végül a keskeny nyomtávú vasutakat. Kezdésként a vasút létrejöttének történetét, funkcióit, vonzerőit mutatom be az olvasóknak. A vasút keresletéről, illetve az utasok motivációiról is szót ejtek. A dolgozat nagy része azonban a kisvasutakkal foglalkozik, így kutatási kérdéseim elsősorban a hazai keskeny nyomtávú vasutakra irányulnak. Kulcsszavak: turizmus, turisztikai kereslet, újítás(ok), utazás, vasút, vasúti közlekedés

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: természet, turisztikai kereslet, turizmus, utazás, újítás(ok), vasút, vasúti közlekedés
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 14:11
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 14:11

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet