A marketingkommunikáció eszközei és hatékonysága

Nagy Cintia (2021) A marketingkommunikáció eszközei és hatékonysága. Külkereskedelmi Kar. (Kéziratban)

[thumbnail of Záródolgozat Eredetiség nyilatkozat Nagy Cintia.pdf] PDF
Záródolgozat Eredetiség nyilatkozat Nagy Cintia.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A munkatársaim, korábbi gyakornokok és a közvetlen főnököm is nagyon sokat segített betanulni az első napokban. Amit nem tudtam, azt készségesen megmutatták. Ha segítségre volt szükségem, azt mindig megkaptam. Csak pozitív tapasztalatom van a céggel és az ott dolgozókkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hasznos a célcsoportot előre meghatározni és a különböző személyiségtípusokra külön figyelmet fordítani a kommunikációnk sikeréhez. Ebben segítségünkre lehetnek a továbbképzések, tréningek. Számomra nagyon pozitív hatása volt ezeknek a foglalkozásoknak. Átbeszéltük az erősségeinket és a gyengeségeinket és azok alapján osztottuk ki a feladatokat. Aki szeretett volna dolgozni egy adott gyengeségén, arra is lehetőséget kapott a cégnél dolgozó szakemberek által. Munkám során az észrevételeimet folyamatosan jeleztem a főnökség részére. Ajánlottam egy új nevezési kategória létrehozását, amiben szerepet kaphatnak a B2C vállalatok is, hiszen számukra az egyetlen nevezési lehetőség a Szolgáltatás kategória lett volna, ami nem mindenkinek megfelelő. Ez a kategória egyébként is túlságosan zsúfolt, nagyon sok jelentkezője van, akik gyakran össze sem hasonlíthatóak egymással. Saját állításomat, miszerint a CMC egy elavult módszer, a gyakorlat megcáfolta. Ennek ellenére én úgy gondolom már nem sokáig alkalmazható ez a technika. Rohanó világban élünk, az emberek többsége nem ér rá telefonhívásokra. A tapasztalataim is igazolják, hogy nehéz elérni a cégtulajdonosokat: volt, akit ötödször kellett hívnom és akkor sem tudták kapcsolni. Illetve, sokan elutasítóak a hideghívásokban, hiszen naponta több ilyennel is találkoznak, annak ellenére, hogy nem szeretnének.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Marketing Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: projektmunka
Kulcsszavak: 21. század, 7P modell, kommunikáció, közösségi média, Manta Digitál Marketing Kft., marketingcsatorna, marketingeszközök, marketingkommunikáció, online marketing
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 09:12
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 09:12

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet