A Social Media és a digitalizáció hatására kialakult FOMO jelenség

Fejszés Blanka (2021) A Social Media és a digitalizáció hatására kialakult FOMO jelenség. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Fejszés_Blanka_Szakdolgozat.pdf] PDF
Fejszés_Blanka_Szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Globalizáció:  „A globalizáció olyan, alapvetően hatalmi-gazdasági természetű folyamat, amelynek során a világgazdaság legerőssebbé váló szereplői a legjelentősebb nemzetközi intézményeken keresztül, az adott és általuk formált jogi keretek között, saját érdekeik alapján egységesítik és általános érvényűvé teszik a gazdasági és politikai szabályokat.” Digitalizáció: „A fogalom azt a műveletet takarja, amelynek során főként egy más hordozón már megjelent művet (szöveget, képet, hangot) számítógéppel olvasható, kódolt formában teszünk át: ·                    A szövegek digitalizálása során minden egyes karakter (betű, írásjel stb.) külön-külön kódot kap; ezt igen gyakran a szöveg megjelenítésére vonatkozó utasítások egészítik ki. ·                    A képek digitalizálása során a fénymásolóhoz hasonló elven működő lapolvasó eszköz (a szkenner) fényérzékelő egysége pásztázza végig a digitalizálandó képet pontról pontra. A hangok digitalizálásakor az analóg (az időben folyamatosan változó) módon tárolt hangot egy speciális eszköz (például hangkártya) segítségével számjegyekké alakítják.” Közösségi média felületek:   „A közösségi média, avagy a gyakran használt angol kifejezés szerint „social media”, […] olyan médiumok összessége, amelyet a felhasználók töltenek meg tartalommal. Bárki részt vehet a közösségi médiában, mivel ez egy olyan közösség, ahol nyílt párbeszédeket folytatnak egymással a felhasználó irányítás nélkül, főleg összeköttetés, kapcsolat kialakítása végett.” „A közösségi média önmagában nem jó vagy rossz, ám mindenképp az életünk része. Számtalan előnnyel jár, de nem szabad megfeledkeznünk a negatív következményekről sem. Szorongás, stressz, önértékelés vesztése.” FOMO jelenség:   „A FOMO a ”Fear Of Missing Out” szókapcsolat rövidítése, magyarul a „hiánytól való félelem” megélése. Ez egy olyan érzésként definiálható fogalom, amely akkor járhat együtt szorongással, amikor egy olyan izgalmas vagy számunkra fontos eseményt hagyunk ki, melyet a közösségi média oldalakon bejegyzések által kísérhetünk végig.” „Az összességében negatív vonzattal bíró FOMO jelenség azonban nem kizárólag csak ilyen fajta impresszióval rendelkezik. Említést kell tenni arról is, hogy habár a közösségi médiának számos káros hatása létezik, megannyi pozitív vonulatával is lehet találkozni… Azzal a ténnyel tisztában kell lenni, hogy a FOMO egyre népszerűbb társadalmi, és negatív aspektusokkal rendelkező, szociális kérdéskörré vált, melyet sokszor széles körű médiavisszhang kísér.” JOMO jelenség:   „Szintén egy mozaikszó, mely a „Joy Of Missing Out” angol szókapcsolatnak a rövidítése. A magyar nyelvben erre a szóösszetételre sincs egy, konkrét, megfelelő szavunk. Egészen egyszerűen úgy definiáljuk, hogy a FOMO ellentétét képviseli, tehát az az öröm, amit a kimaradás kapcsán tudunk megtapasztalni. A JOMO összességében a kikapcsolódásra és a hétköznapi rutintól való elszakadásra igyekszik a hangsúlyt helyezni. Fontos leszögezni, hogy a JOMO nem a magányról szól. Tulajdonképpen arra az időre való fókuszálást jelenti, amelyet a közösségi média felületek nélkül élvezettel tudunk eltölteni.”

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Kommunikáció Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kommunikáció és médiatudomány

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: digitalizáció, digitális média, FOMO jelenség, globalizáció, internet, közösségi média
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 09:09
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 09:09

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet