Hollandia gazdasági kapcsolatai volt gyarmataival a 21.században,- kiemelt figyelemmel Curaçao-ra

Kovács Luca (2021) Hollandia gazdasági kapcsolatai volt gyarmataival a 21.században,- kiemelt figyelemmel Curaçao-ra. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_Kovács-Luca_KKK.pdf] PDF
Szakdolgozat_Kovács-Luca_KKK.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozati témámra azért esett a választásom, mert tanulmányaim során, 2020-ban volt lehetőségem az Erasmus keretein belül külföldi oktatásban részesülni, melynek a helyszíne Hollandia volt. Ekkor tudtam már, hogy a témám egy részeként szeretném megjeleníteni ennek a félévnek a hatását. Rendkívül elragadott az emberek gondolatvilága, a világhoz való hozzáállása. A kint töltött félévem során, a koronavírus fellendülése előtt, tervben volt, hogy a félév alatt, egy hét tanulmányi kiránduláson veszünk részt Curaçaoban, amely akkor számomra még egy ismeretlen országnak bizonyult. Hosszas utánajárás után kiderült, hogy a szigetország, mely Venezuela partjai közelében helyezkedik el, Hollandia társult állama. Számomra meglepő volt, hogy államformája alkotmányos monarchia és a szigetország az úgynevezett Holland Antillák részét képezte, mely régebbi nevén Holland Nyugat-India, a Holland Királyság tengeren túli területe volt. Ekkor kezdtem elgondolkozni azon, hogy ezen a látszólag kicsi és messzire lévő szigeten, hogyan és mennyire érzékelhető a fejlett nyugati ország hatása, mennyire függhet Hollandiától az ország gazdasága, oktatása, kultúrája és fordítva. Kutatásomban azt vizsgálom, hogy miként és milyen mértékben függnek egymástól gazdasági szempontból a Holland királyság és a jelenleg is meglévő tengerentúli területei/országai, valamint, hogy a szigetországoknak milyen gazdasági kihívásokkal kell szembenézniük a 21. században, továbbá a kutatási kérdéseim alátámasztására egy önálló primer kutatást végeztem, interjú formájában, mely szerint a tengerentúli szigetországoknak, gazdasági és mindennapi helyzetét a mai napig nagymértékben befolyásolja Hollandia, és ha az országok nem függenének egymástól ma is, akkor a kis szigetországok gazdasági hanyatlásnak lennének szemtanúi.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi gazdálkodás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: 21. század, gazdaság, gazdaságelemzés, gyarmatosítók, Hollandia, világgazdaság
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 09:07
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 09:07

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet