Az üzleti intelligencia használatának szerepe és annak jelentősége a vállalatok döntéshozatalában

Ábele Nóra (2021) Az üzleti intelligencia használatának szerepe és annak jelentősége a vállalatok döntéshozatalában. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Á.N_SZAKDOLGOZAT.pdf] PDF
Á.N_SZAKDOLGOZAT.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom első felében felvezetem az üzleti intelligencia alapvető adatkezelési folyamatait és eszközeit, majd kutatásom során bemutatom a BI alkalmazások használatát a vállalkozások körében,  hogy mely területeken, feladatkörökben a legsikeresebbek a BI rendszereket alkalmazó vállalatok, méret, illetve foglalkozási terület alapján. Bemutatom továbbá, hogy a vállalati dolgozók hogyan tudják egyszerűbb eszközökkel, a vállalati adatokra hagyatkozva a döntéshozók munkáját támogatni, mely hozzájárulhat a vállalat jövőbeni sikerességéhez és növekedéséhez. Ezen témákat gyakorlatias szemszögből ismertetem, részben kérdőív alanyaim válaszai alapján, majd egy életszerű esettanulmányon keresztül, melyek segítségével vizsgálom később felvetett hipotéziseimet.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Társadalomtudományi Módszertan Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi gazdálkodás

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: adatfeldolgozás, Adatvizualizáció, döntéstámogatás, Power Pivot, Power Query, üzleti intelligencia
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 09:07
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 09:07

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet