Alkoholfogyasztói szokások változása a Covid-19 alatt

Csorna Dalma Réka (2021) Alkoholfogyasztói szokások változása a Covid-19 alatt. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Dalma - szakdolgozat.pdf] PDF
Dalma - szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Tanulmányom során az alkoholfogyasztói szokások Covid-19 alatti változásait monitoroztam, s arra kerestem a választ, hogy miképp változott meg e téren a fogyasztói attitűd, magatartás. A pandémia új ajtókat nyitott meg a digitalizáció, illetve az internet előtt, mely által lehetőség nyílt online összejövetelekre és az alkoholbeszerzés palettája is kiszélesült az internetes vásárlás, valamint a házhoz szállítás és a csomagátvételi pontoknak, illetve csomagautomatáknak köszönhetően. Célom az alkoholfogyasztói szokások vizsgálata az említett környezeti tényezők hatásai, illetve befolyása szerint. Természetesen nem csak a pandémia változásai érdekeltek, hanem a korlátozások feloldását követő időszak is. A felméréshez két módszert alkalmaztam: az online kérdőív és a mélyinterjú segítségével vizsgáltam az alanyok fogyasztói szokását, annak esetleges változásait. A kutatások összesített eredménye azt mutatja, hogy a digitális és a beszerzésbeli előnyök ellenére csökkent az alkoholfogyasztás mértéke, melynek hátterében elsősorban a társaság, illetve a szociális közelség hiánya áll. Az alanyok többsége az alkoholfogyasztást baráti és családi találkozókhoz köti, ezt példázza a mélyinterjú azon része mely a 2021-es nyár alkoholfogyasztás veszi górcső alá. A pandémia megszűnésével és a HORECA szektor újbóli megnyitásával jelentős növekedés észlelhető az alkoholfogyasztásban a kutatási eredmények szerint, mely teljes mértékben a társasági alkoholfogyasztás számlájára írható.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Marketing Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Kereskedelem és marketing

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Naszádos Márk
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Oravecz Titanilla Éva
Belső
egyetemi tanársegéd; Marketing Tanszék; KKK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: alkoholbeszerzés, alkoholfogyasztás változása, alkoholfogyasztói szokás, alkoholizmus, koronavírus-járvány (COVID-19)
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2022. Már. 08. 09:07
Utolsó módosítás: 2022. Már. 08. 09:07

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet