Nemzetközi szervezetek szerepe vízkonfliktusok rendezésében

Szemerkényi-Szondy Melinda (2021) Nemzetközi szervezetek szerepe vízkonfliktusok rendezésében. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Szemerkenyi_Szondy_Melinda_diplomadolgozat_2021.pdf] PDF
Szemerkenyi_Szondy_Melinda_diplomadolgozat_2021.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A vízválság napjainkban a föld népességének növekedésével, a globalizációval és a klímaváltozással együtt egyre nagyobb veszélyforrást jelent. Annak ellenére, hogy számos adat, jelentés bizonyítja a környezetkárosodással kapcsolatos helyzet súlyosságát, a leginkább érintett nagyhatalmak és gazdasági erőt képviselő államok mégis nagyon lassan cselekednek, és a szakértők figyelmeztetései ellenére a javuláshoz szükséges lépésekre nem kerül sor időben. Az erőforrásokból, így a vízből nem egyformán részesül minden állam, pedig egyformán létszükséglet minden ember számára. Vízhasználat szempontjából előnyös helyzetben levő államok tevékenysége korlátozza a vízhez való hozzájutást, a legtöbb esetben nem is közvetlen vízfelhasználás miatt (ivás, tisztálkodás), hanem áramtermelés, nagyipari felhasználás, mezőgazdasági öntözés miatt. A szomszédos, partmenti államok lakosainak életterét veszélyeztetik azáltal is, hogy a vízhasználat mértéke és módja a környezet, a flóra és fauna leépüléséhez vezetnek. A dolgozat a víz szűkösségének, a határokon átnyúló vízgyűjtő területek, nemzetközi vízrendszerek és klímaváltozás hatásainak és szomszédos államok viszonyának összefüggéseivel foglalkozik, ahol a víz megosztása neuralgikus pontja a szomszédos államok kapcsolatainak. A klímaváltozás és visszafordíthatatlan környezeti károk mára már mindenki számára érzékelhető, és látható jelei mellett az is nyilvánvaló, hogy a további károk megelőzése csak nagyívű összefogás mellett képzelhető el. Nemzetközi szervezetek, elsődlegesen az Egyesült Nemzetek Szervezete, és különösen a Biztonsági Tanács vízzel kapcsolatos konfliktusok rendezése terén vállalt szerepét mutatja be a dolgozat.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi Tanulmányok

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: Biztonsági Tanács, Egyesült Nemzetek Szervezete, klímaváltozás, környezeti biztonság, víz szűkössége, vízkonfliktus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 23. 10:57
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 06. 09:11

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet