Az Iszlám Állam Szíriában

Szendrődi Henrik (2021) Az Iszlám Állam Szíriában. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of Szendrődi_Henrik_Szakdolgozat.pdf] PDF
Szendrődi_Henrik_Szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Szíriában a felkelési hullám azért indult el, mert a lakosok megelégelték a korrupciót, a rossz anyagi helyzetüket és a kilátástalan jövőképet. A kezdetben békés tüntetések eseményei polgárháborúvá fajultak, és ez a kaotikus, háborús helyzet teremtett az Iszlám Állam számára, megfelelő környezetet. Kihasználva a társadalmi ellentéteket, valamint brutális, ellentmondás nem tűrő attitűddel hamar nagy területek tartoztak ellenőrzése alá. Gazdasági szempontból mindent kihasználtak és a világ leggazdagabb terrorszerveztévé vált. Ellenállásba helyi szinten nem igazán ütköztek, de a brutalitás épp ezt biztosította. Miután a szervezet vezetője, al-Bagdadi 2014-ben kikiáltotta a kalifátus létrejöttét Moszulban, a nagyhatalmak az intenzív beavatkozás mellett döntöttek. Kezdetben az USA által vezetett koalíció kezdte meg a légicsapásokat, majd 2015-ben Oroszország is. A beavatkozás ellenére Szíriában kaotikus a helyzet. Humanitárius krízissel küzd az ország. A török-kurd viszály az amerikaiak kivonulását követően újabb fegyveres összecsapásokat eredményeztek. És jelenleg is Bassár el-Aszad Szíria elnöke, kinek kormányzása ellen 2011-ben megkezdődtek a tüntetések. Az ország gazdasági és szociális szempontból is tragikus állapotban van. A körülményeket figyelembe véve, Szíriának még sok időre lesz szüksége, hogy meginduljon az ország újjáépítése, ami egy stabil gazdaságú és szociális hátterű ország létrejöttét eredményezné.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi Tanulmányok

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: iszlám, kalifátus, polgárháború, Szíria, terrorizmus
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 23. 10:54
Utolsó módosítás: 2022. Okt. 06. 09:12

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet