A női munkavállalók helyzete a XXI.században Magyarországon

Komlósy Anna (2021) A női munkavállalók helyzete a XXI.században Magyarországon. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Komlósy_Anna_BGE_KVIK_Közösségszervezés.pdf] PDF
Komlósy_Anna_BGE_KVIK_Közösségszervezés.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Diplomamunkám középpontjában a női munkavállalók helyzete áll. Úgy gondolom, hogy ez a témakör aktuális és időszerű. A nőket érő diszkrimináció azóta létezik a világon, amióta feljegyzések szerepelnek a történelemről. Ennek ellenére csak a XXI. század második felében érezhető úgy, hogy nem tilos erről beszélni, hanem ez egy pillanatnyilag aktuális téma. Szakirodalmi áttekintésem első részében ismertettem a nőkre és a gyermekes munkavállalókra vonatkozó jogszabályokat. A második felében a nemek közötti elkülönülést vizsgáltam a munkaerőpiacon. Itt megismerkedhettünk a vertikális és a horizontális elkülönüléssel is. Ezt követően a gyermekvállalás előtti és utáni karrier változást mutattam be, ami által felmerült az a kérdés bennem, hogy miként lehetne segíteni az édesanyákat abban, hogy könnyebb legyen a munkaerőpiacra való visszatérésük, valamint, hogy lehet- e növelni az esélyeiket. Így erre kerestem megoldást. Ezáltal ismerkedtem meg az Esélyegyenlőségi Programokkal (HEP), amelynek kettő kiemelkedő példáját mutattam be. Lezárásképpen pedig a nemek közötti bérkülönbséget és jövedelemegyenlőtlenséget vizsgáltam. Ezen belül a GPG fogalmát ismertettem, a Magyarországon elérhető adatokból dolgoztam és kitértem a magánszférában és a közszférában felmerülő pozitív és negatív tényezőkre is.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Közösségszervezés

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: diszkrimináció, foglalkoztatási jogszabályok, gyermekvállalás, karrier, női munkavállalók
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:26
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:26

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet