A pályázatok turizmuspolitikai és fejlesztési szerepe hazánk idegenforgalmi teljesítményében

Kopp Bálint András (2021) A pályázatok turizmuspolitikai és fejlesztési szerepe hazánk idegenforgalmi teljesítményében. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of A pályázatok turizmuspolitikai és fejlesztési szerepe hazánk idegenforgalmi teljesítményében.pdf] PDF
A pályázatok turizmuspolitikai és fejlesztési szerepe hazánk idegenforgalmi teljesítményében.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban bemutatom a hazai turizmus nagyságrendjét, a turizmusfejlesztés és turizmuspolitika elméleti hátterét, illetve a turizmusban elérhető pályázati lehetőségeket. Kutatásom során választ kerestem arra, hogy a hazai kis- és középvállalatok a turizmusban képesek lennének-e pályázati forrás hiányában tartani a fejlődést. Másik fontos kutatási kérdésként foglalkoztam azzal, hogy a hazai turizmusfejlesztési célokat megvalósító szervezetek tudják-e mérni, vagy előrevetíteni a pályázati forrásokból megvalósult projektek gazdasági hatásait, eredményeit. A szakdolgozatom eredményességéhez megfogalmazott célok eléréséhez primer, illetve szekunder kutatást végeztem. A primer kutatás során mélyinterjú készült, melyek középpontjában a turizmusfejlesztés, illetve attrakciófejlesztés állt. A szekunder kutatás során a témában legrelevánsabb szakirodalmak kerültek bemutatásra, melyek segítségével kívánom bemutatni a turizmusfejlesztés és turizmuspolika elméleti hátterét. A turizmus, mint gazdasági ág nagyságát hivatalos statisztikai adatok elemzésével, ábrázolásával mutatom be. A szakirodalmi áttekintés és a mélyinterjú tapasztalati alátámasztják a kutatási kérdéseimet, miszerint a hazai turisztikai KKV-k nem megfelelő pénzügyi helyzetben vannak, illetve a pályázati forrásokból megvalósult projektek gazdasági eredményeit szinte lehetetlen megállapítani a támogatónak.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Turizmus Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Turizmus-vendéglátás

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Dr. Egedy Tamás
Belső
egyetemi docens; Turizmus Tanszék; KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: EU támogatás - EU pályázat, pályázati rendszer, turizmus, turizmusfejlesztés, turizmuspolitika
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:21
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:22

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet