Pandémia alatt a belső kommunikáció megváltozása és ennek hatásai

Rácz Dóra (2021) Pandémia alatt a belső kommunikáció megváltozása és ennek hatásai. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Pandémia alatt a belső kommunikáció megváltozása és ennek hatásai.pdf] PDF
Pandémia alatt a belső kommunikáció megváltozása és ennek hatásai.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (505kB)

Absztrakt (kivonat)

A projektmunkámat nem az elvégzett munkafolyamatról írtam meg, hanem a munkafolyamat elvégzésének körülményeiről, tehát a Home Officeról. A címe a projektmunkámnak azaz, hogy a Pandémia alatt a belső kommunikáció megváltozása és ennek hatásai. Témaválasztásomat leegyszerűsítette az a tény, hogy már a középiskolai tanulmányaim során is közel állt hozzám a kommunikáció alapjai, illetve az üzleti kommunikációgyakorlat, mint tantárgy egyaránt. Már abban az időben is felkeltette a figyelmem a nonverbális és a verbális kommunikáció ereje, és hatása és, hogy mi állhat néha a tetteink mögött. A nonverbális kommunikáció kihatásai az emberi érzelmekre jelen pillanatban, sajnálatos módon egy világjárvány miatt elvesznek. A multinacionális cégek, illetve a kis- és közepes vállalkozások egyaránt arra kényszerültek, hogy a teljes/ részben teljes személyi állományukat Home Office, tehát otthoni munkavégezéssel alkalmazzák. Ez a kommunikációs csatornák megváltozásával járt. Ezek a csatornák az online felületek lettek, például: Teams, Zoom, Skype és az eddig is meglévő Outlook, vagy más levelezési rendszer. A kollégákkal való kapcsolat tartás átlagos minimum szintje lecsökkent, a személyes kommunikációkat, aminek a legnagyobb része nonverbális kommunikáció (átlagos beszélgetéseink 55%-át a testbeszéd teszi ki), felváltották a személytelen e-mailek, teams és zoom üzenetek. Természetesen az olyan cégek, vállalatok, amelyek foglalkoznak a munkavállalóik kapcsolattartásával, arra törekednek, hogy a dolgozók ne távolodjanak el egymástól. Ennek érdekében szerveznek közös online reggeliket, ”találkozásokat”, ahol egy munkamenetes 15-30 percet tölthetnek el a dolgozók és érdeklődhetnek egymás felől. Ezáltal fenntartható a minimum kapcsolat a beosztottak között és annak a látszata is, hogy a Home Office nem változtatta meg a kollégák közötti interakciót. Ezen kívül a rendezvények megszervezése is megváltozott a járvány hatására, így arra is kerestem a választ, hogy ez mennyire lehet az a jövőnk, hogy a munkaéletünk online felületeken folytatódjon. Arról is szót ejtettem a projektmunkámban, hogy az e-mailezés, úgy aminek a száma csak gyarapodott az elmúlt évben, mennyire káros hatással tud lenni az a munkavállalókra, ha akár egész nap az e-mail fiókjukat ellenőrzik. Az is káros a dolgozók szempontjából. hogy a verbális kommunikáció híján nem könnyű megállapítani egy-egy e-mailről, hogy segítő szándékkal íródót vagy egy leszúró e-mailről van szó.A projektmunkámban arra kerestem a választ, hogy mennyire változott meg az egyes cégeken belüli dolgozók kapcsolata, és ez effektíve pozitív vagy negatív következményekkel járt. Ezeket főként személyes tapasztalataim alapján tudtam vizsgálni, illetve egy primer kutatással, tehát kérdőívvel.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: kommunikáció formái, kommunikációs csatornák, kommunikációs eszközök, üzleti kommunikáció, vállalati kommunikáció
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:10
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:10

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet