Márkamenedzsment az UNIQA Biztosító Zrt.-nél

Fehér Dominika (2021) Márkamenedzsment az UNIQA Biztosító Zrt.-nél. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Márkamendzsment-az-UNIQA-Biztosító-Zrt.-nél.pdf] PDF
Márkamendzsment-az-UNIQA-Biztosító-Zrt.-nél.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (504kB)

Absztrakt (kivonat)

Projektmunkám során megismerhettük a márka fogalmát és az egészen ókortól eredő történettét. Napjainkban a vállalatok nagy része a márkázás mellett dönt, hiszen számtalan előnnyel járhat egy márkázott termék vagy szolgáltatás a nem márkázott társaival szemben. Projektmunkám fő témájának a márkaépítést tekintettem, így abban a fejezetben betekintést nyerhettünk a márkaépítés néhány elhagyhatatlan lépésére, mint például a pozicionálás, a megfelelő célcsoport kiválasztása vagy a piackutatás jelentősége. A márkaimázs és a márkaarculat fogalmának ismertetése mellett, volt szó a márkanév, logó, szlogen, vagyis összefoglaló néven a márkaelemek fontosságáról is.  Mind ezek mellett röviden ismertettem a fogyasztók márkákhoz való érzelmi kötödésnek kialakulást, illetve annak szintjeit. Nagyobb hangsúlyt fektettem a marketingkommunikáció fontosságára, mivel véleményem szerint ez egy elhagyhatatlan lépés márkaépítés szempontjából és megfelelő kommunikációval nagy előnyre tud szert tenni a márka. Az internet megjelenésével számtalan új reklámozási módszer jelent meg a cégek számára, amivel népszerűsíthetik saját márkájukat, így a hagyományos média eszközök mellett, azt is bemutattam, hogy milyen újabb reklámozási módszereket alkalmazhatnak a cégek. Így tehát szó esett a közösségi oldalak fontosságáról és a mostanság népszerű influenszer-marketingről is. Mivel a cég szolgáltatásokat kínál a piacon, ezért fontosnak tartottam, hogy bemutassam a termékek és szolgáltatások közti alapvető különbségeket. Többek között megismerhettünk olyan marketing fogalmakat is, mint HIPI elv és a marketing mix azon belül a 4P és a szolgáltatásokra jellemző 7P. Ebben a fejezetben találkozhattunk bővebben a márkamenedzsment rendszerrel is. Főként a belső márkázásra fókuszáltam, hiszen egy olyan vállalat esetében, ami szolgáltatásokat árusít, különös figyelmet kell fordítani a belső márkázásra, erre az UNIQA Biztosítón keresztül is láthattunk példákat. A dolgozatom másik fő részét az UNIQA Biztosító bemutatása adta, hiszen ezen a vállalaton keresztül mutattam be a márkaépítés, márkamenedzsment egyes aspektusit. Megismerhettük a cég egészen 1811-ig visszanyúló történetét, amikor még nem a ma már jól ismert UNIQA néven kínált biztosításokat. A cég 1990 óta van jelen Magyarországon és biztosítások széles körét nyújtja a fogyasztók számára. Sikeres terjeszkedésének köszönhetően mára már 18 országban van jelen Európa szerte. Ezek a terjeszkedések mögött azonban egy jól megalapozott növekedési stratégia látható. Megismerhettük a cég előző növekedési programja mellett, a következő öt évre szóló üzleti terveiket is, melyek között a profit növekedése mellett a fenntartható biztosítási szolgáltatások és a környezetvédelem is helyet kapott. Egy olyan vállalatról beszélhetünk, ami céges értékeit a CSR tevékenységein keresztül is remekül szemlélteti. Az UNIQA leányvállalataira is igaz, hogy aktívan támogatja a különböző sporteseményeket és sportolókat, valamint az egészséges életmódot. A magyarországi leányvállalata pedig az árvaházakat is támogatja a COVID-19 járvány idején. A vállalat márkaüzenetét tekintve a bizalomra és a biztonságérzet kialakítására fókuszál, mind a fogyasztók, mind pedig az alkalmazottak irányába. Megismerhettük, hogy az UNIQA milyen reklámozási eszközöket alkalmaz szolgáltatásaik népszerűsítése érdekében. Megtudhattuk, hogy a vállalat legfőbb eszköze a sportszponzorációk és igyekeznek olyan sportolókat támogatni, akikkel később hosszú távú együttműködés keretében a reklámjaikban is szereplenek. Emellett pedig a támogatott sportolók részt vesznek a cég saját rendezvényein is, így a vállalat alkalmazottai személyes is találkozhatnak velük. Dolgozatom kiegészítése képpen Google űrlap segítségével készítettem egy kérdőívet, amire több mint száz válasz érkezett. Kutatásom célja egy olyan általános felmérés volt, melyben főként azokra a kérdésekre fókuszáltam, hogy a kitöltők milyen szempontokat tartanak fontosnak egy márka kiválasztásakor, mennyire jellemző a márkahűség, illetve hogy milyen platformokon keresztül találkoznak kedvenc márkáik hirdetéseivel. Ehhez kapcsolódóan három hipotézisem volt, melyből kettő beigazolódott.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: marketing, márka, márkaépítés, márkahűség, márkamenedzsment, UNIQA Biztosító Zrt.
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:06
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:06

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet