Pataky István Művelődési Központ története

Szabó Dóra (2021) Pataky István Művelődési Központ története. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat_szabo_dora_op2gu1.pdf] PDF
Szakdolgozat_szabo_dora_op2gu1.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (4MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom témája két nagyobb egységre bomlik: a művelődés kialakulásának történetét és az egykori Pataky István Művelődési Központ történetét írom le. A kutatásom két mélyinterjún alapszik. Az egyiket az egykori igazgatóval, Buzás Kálmánnal, a másikat pedig a jelenlegi igazgatóval, Győrffy Lászlóval készítettem. Ennek célja az volt, hogy megvizsgáljam a kulturális központ működését, elért eredményeit és jövőbeli céljait. A célok között többek között megemlíthető, hogy megépült az Újlaki lakótelepen egy közösségi ház, ami már lefedte egész Kőbánya művelődési lehetőségeit. Emellett párhuzamosan a Helytörténeti Múzeum átköltözött egy igényesebb, szebb székhelyre.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Pedagógia Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Közösségszervezés

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: kulturális központ, mélyinterjú, művelődés kialakulása, művelődési központ, művelődéstörténet, Pataky István Művelődési Központ
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:05
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:05

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet