A nyomtatott és az online sajtó viszonya az agrárszektorban

Márkus Adrienn (2021) A nyomtatott és az online sajtó viszonya az agrárszektorban. Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar.

[thumbnail of Projektmunka-Márkus_Adrienn.pdf] PDF
Projektmunka-Márkus_Adrienn.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Projektmunkám célja, hogy átfogó képet adjak a nyomtatott és az online sajtó viszonyáról egy mezőgazdasági szaklapok kiadásával foglalkozó cég példáján keresztül. Dolgozatomat a Horizont Média Kft. megalakulásának bemutatásával indítottam. Szakirodalmi áttekintéssel folytattam, melyben az online marketing elemeit, illetve a digitalizáció hatására átalakuló fogyasztói igényeket és internethasználati szokásokat fejtettem ki. Ezt követően, a primer és szekunder forrásaim által betekintést kaptam a lapeladás folyamatáról, a mezőgazdasági szektorban tevékenykedők preferenciájáról és szokásairól, valamint a szaklapok olvasottságáról. Az eredmények ismertetése után választ kaptam a felvetett kutatási kérdéseimre, majd javaslatot tettem, ezzel segítve a vállalat tevékenységét és az ágazat fejlődését.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Tanszék

Kereskedelem Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

kereskedelem és marketing

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
dr. Papp Vanda
Belső
főiskolai docens; Kereskedelem Tanszék; KVIK

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: agrárágazat, marketingkommunikáció, mezőgazdasági szaklap, nyomtatott sajtó, online marketing, tartalommarketing
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 09:04
Utolsó módosítás: 2021. Szep. 22. 09:05

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet