A technológia hatása az emberi jogok védelmére

Bánhegyi Petra (2021) A technológia hatása az emberi jogok védelmére. Külkereskedelmi Kar.

[thumbnail of A technológia hatása az emberi jogok védelmére Bánhegyi Petra szakdolgozat.pdf] PDF
A technológia hatása az emberi jogok védelmére Bánhegyi Petra szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (946kB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom címe A technológia hatása az emberi jogok védelmére címet viseli. Személyes tapasztalatok mellett a téma érdekessége miatt is választottam ezt, mivel nagyon aktuális jelenlegi életünkben. Megfogalmaztam három hipotézist ezzel a témával kapcsolatban, amelyekre keresem a választ, az első szerint a technológia negatívan hat az emberi jogokra, a második felvetésem, hogy a technológia eszközökre és tevékenységekre kevesebb szabályozás terjed ki, mint amire szükség lenne, a harmadik szerint a jelenleg ismert emberi jogok már nem nyújtanak kellő védelmet az embereknek. Dolgozatom három fő részből áll, az emberi jogok bemutatásával kezdem, ez egy hosszabb történelmi összefoglalót tartalmaz, valamint az emberi jogok fogalmát és csoportosítását és a védett emberi jogokat. Majd egy primer kutatáson keresztül kielemzem az egyes általam meghatározott témaköröket a kapott válaszok és az ahhoz kapcsolódó szakirodalmak segítségével, majd ezeket összevetve a harmadik fő fejezetben olyan módokat keresek, melyek az emberi jogok védelmét segítik elő a technológiával szemben. Primer kutatásom alatt bemutatom az érintett témákat, kezdve az emberi jogok ismeretével és az adatkezelési tájékoztatók bemutatásával, ezen belül is inkább azzal a területtel, melyet mindennapi életünk során látunk, az internetes oldalakon felugró adatkezelési szabályzatával, továbbá foglalkozom az internet veszélyességével, a hackerek munkásságával és hacktivizmus fogalmával, a Big Data fogalmával, a Dark Web, Deep Web bemutatásával és ott zajló tevékenységekkel. Ezen kívül a robotika és robotjog témáját is körbejárom és bemutatom az ezzel kapcsolatban kialakult gondolkodásmódot, melyeket mind összevetek a kutatásom alapján kapott válaszokkal, továbbá megvizsgálom, hogy a kitöltők szerint a mesterséges intelligencia károsan hathat-e az emberi jogokra és szerintük lehetséges-e az emberi jogokon kívül másik mód arra, hogy megvédhessék az embereket a technológiától. Az harmadik fő fejezetben ismertetem a már meglévő vélemények és javaslatok alapján, hogy mit találnak leginkább megfelelőnek az emberi jogok védelme érdekében, valamint a kapott eredmények birtokában konklúziókat vonok le egyes kutatási témákkal kapcsolatban az Összefoglalás fejezetben és a hipotéziseimet újra elővéve fejtem ki a következtetéseimet és javaslataimat a témával kapcsolatban.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Külkereskedelmi Kar

Tanszék

Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

Nemzetközi Tanulmányok

Mű típusa: diplomadolgozat (NEM RÉSZLETEZETT)
Kulcsszavak: adatkezelés, emberi jogok, hacker, robotjog, technológia
SWORD Depositor: Archive User
Felhasználói azonosító szám (ID): Archive User
Rekord készítés dátuma: 2021. Szep. 22. 08:33
Utolsó módosítás: 2022. Aug. 25. 13:01

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet